A lap keddi számában azt írta: a kormány által várt "áttörés" nem történt meg, vagyis a várakozások ellenére nem véglegesítették a tárgyalások további menetrendjét. A hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a lapnak ezt erősítette meg. Varga Mihály hangsúlyozta: a múlt héten elsősorban a magyar gazdaság helyzetéről és a magyar gazdaságpolitika lépéseiről tájékoztatta a nemzetközi szervezetek képviselőit.

Az IMF és az EU jelenleg a magyar kormány egyenlegjavító intézkedéseit értékeli - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy Tokióban mások mellett tárgyalt Olli Rehn uniós pénzügyi biztossal, Christine Lagarde IMF-elnök egyik helyettesével és a valutaalap európai ügyekért felelős vezetőjével.

Arra, hogy a tárgyalások hivatalos folytatása előtt lesznek-e informális megbeszélések, Varga Mihály elmondta, az egyeztetéseknek mindig vannak olyan szakaszaik, amelyek nem kizárólag személyesen és a tárgyalóasztal mellett zajlanak.