Az érdekképviselet szerint a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény visszavonása hátrányosan érintette a kereskedelemben dolgozókat, ezért arra kérik a kormánypártot, hogy lehetőség szerint javítson a munkavállalók helyzetén. Ezt szorgalmazva mintegy 27 ezer aláírást adtak át a Fidesz-frakciónak - tájékoztatott a megbeszélésről Kósa Lajos.

A politikus jelezte azonban, hogy csak azután lehet hozzányúlni a vasárnapi munkavégzés szabályozásához, ha az Alkotmánybíróság kimondja a szocialisták által a témában kezdeményezett népszavazás okafogyottságát, vagy ha az MSZP eláll az aláírásgyűjtéstől, a határidő lejárta után pedig a választási bizottság határozatot hoz.

Mintegy 250 ezer kereskedelmi dolgozót érint rendkívül hátrányosan a jelenlegi "ex lex állapot", amit "teljesen nyilvánvalóan a szocialisták politikájának köszönhetünk" - mondta a frakcióvezető, aki a vasárnapi munkavégzés szabályozandó kérdései közé sorolta például a bérpótlékot és a munkaidő-gazdálkodást.

Azt a szocialista javaslatot értelmetlennek nevezte, hogy a parlament határozatban kötelezze magát arra, hogy három évig nem rendeli el a vasárnapi zárva tartást. Ilyen műfaj nincs - fogalmazott. A vasárnapi munkavégzés tilalmát nem akarja újból elrendelni az Országgyűlés, "a Fidesz semmiképpen sem, legalább három évig", mert nincs egyetértés róla a választók között.

A jegybanki alapítványokkal kapcsolatos kérdésre Kósa azt mondta: a múlt héten elfogadott törvénymódosítás lehetővé teszi a jegybanki alapítványok számvevőszéki vizsgálatát, ezt "minimum érdemes megvárni", mert "az alapítványok működését bírálók kijelentéseinek legalább egy része, biztosan tudjuk, hazugság".

Reagált az MSZP elnöke

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint pártja vasárnapi boltzárral kapcsolatos aláírásgyűjtése törvényes és indokolt.
Az ellenzéki pártelnök közölte, az MSZP kizárólag az Nemzeti Választási Iroda által érvényesített, hitelesített és kiadott aláírásgyűjtő íveken gyűjti a támogató aláírásokat.
Tóbiás József szerint hazudik Kósa Lajos, hiszen a vasárnapi zárvatartás kapcsán - a munka törvénykönyvének módosításával - éppen a kormánypártok büntettek meg 250 ezer kiskereskedelmi dolgozót. Hozzátette: az MSZP javaslatot nyújtott be a teljes vasárnapi pótlék visszaállítására, és ennek megszavazásával a Fidesz bármikor visszaadhatná a dolgozóknak azt, ami jár nekik.
Az MSZP elnöke arra szólította fel a fideszes politikusokat, hogy ne riogassanak senkit a vasárnapi zárvatartás visszaállításával, és félreérthető nyilatkozatok helyett szavazzák meg az MSZP országgyűlési határozati javaslatát, amely három évre megtiltaná a szabályok megváltoztatását.