Minden körülményt mérlegre téve, okos döntést hozott a kormány, amely a vásárlók érdekeit tartja szem előtt - kommentálta lapunknak a vasárnapi boltzár eltörléséről szóló javaslatot Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

Úgy látja, valószínű, hogy az Országgyűlés már a hét elején megszavazza a javaslatot, így a nagyobb boltok akár már most vasárnap kinyithatnak. Ám, mivel e változás komolyabb felkészülést igényel - munkaerő kell, áru kell, a bérleti-, és munkaszerződések módosítása szükséges - nem biztos, hogy minden áruházlánc ki tudja majd nyitni a boltjait. Vámos szerint a boltok célja az lesz, hogy minél hamarabb újra rendelkezésre állhassanak vasárnaponként - hiszen ennek reklámértéke van-, ezért megindulhat a verseny a láncok között.

A felkészülés nem könnyű

A vasárnapi munkavégzés tilalmának feloldása a kiskereskedelemben, nem szakmai, hanem tisztán politikai döntés. A törvényjavaslattal, a kabinet szándéka az volt, hogy mielőbb megakadályozza a népszavazást, e széles körben nemtetszést kiváltó kérdésben - értékelt Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke. Ezzel összhangban - annak ellenére, hogy ezt a miniszterelnök beígérte - egyeztetések sem történtek, ezért aztán az új helyzet teljesen felkészületlenül érte a szakmát. A KASZ vezetője szerint, az alkalmazkodás akár hónapokat is igénybe vehet, ugyanakkor a váratlanul előállt szituáció kapkodásra, átgondolatlan döntésekre kényszerítheti a kereskedőket.

Szerinte igen nagy fejtörést okoz majd, hogy a hirtelen megnövekedett feladatokat hogyan látják majd el. A kereskedelmi láncoknál kialakult munkaerőhiány miatt ugyanis a jelenlegi, igen leterhelt létszámmal nem oldható meg a rendszeres vasárnapi működés. Sáling úgy látja: érdemi béremelés és a munkavégzés körülményeinek javítása nélkül a kereskedők nem fognak találni elegendő embert erre a piacon.

Vámos György szerint, bár a láncoknak valóban nehéz lesz majd megfelelő emberekkel betölteniük a létszámot, nem feltétlenül lesz szükség intenzív toborozásra, a kondíciók átalakítására. Számos üzletlánc ugyanis a vasárnapi boltzár miatt megnyújtotta hétköznapi nyitva tartását, ám az új helyzetben mindezt visszacsinálhatják, szűkítve a hétköznapi munkaidőt és a munkaerőt átcsoportosíthatják a hét utolsó napjára. Emellett, szintén a boltzár miatt visszaszorult a részmunkaidős dolgozók alkalmazása, ám az új helyzetben a cégek ismét bevethetik ezt a foglalkoztatási formát.

Tovább dagadhat a bérfejlesztési hullám?

A zárva tartás feloldása további bonyodalmakat is felvet: így a számos üzlethálózatnál már lezárultak a bértárgyalások, ám a már működő megállapodásokat valószínűleg újra kell majd tárgyalni az új helyzetben.

Jelenleg a munka törvénykönyve 50 százalékos vasárnapi bérpótlékot ír elő a kiskereskedelmi munkavállalók számára - ami csupán 2-3 ezer forint alkalmanként. Sáling József szerint a boltzár tavaly márciusi bevezetése előtt kaptak egy ígéretet a munkáltatói oldaltól, hogy a pótlékot 100 százalékra bővítik. Az új szabályozás miatt ez nem valósult meg, ám a nyitva tartás újbóli engedélyezése után a szakszervezetek igényként fogják felvetni a módosítást, már a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) áprilisi ülésein.

Ezen felül vannak olyan munkakörök - például az éjszakai munkavégzés - amelyek a vasárnapi boltzárral megszűntek és vissza kellene állítani.

A hátraarc károkat okozhat

Több helyen újabb irányváltás szükséges, hiszen az utóbbi egy évben a nagyobb láncok és a kisebb boltok is alkalmazkodni kezdtek az új helyzethez. Például a Spar az OMV-vel összeállva benzinkutakon vasárnap is nyitva tartó boltokkal állt elő, és a Mol is jelentős boltfejlesztésbe kezdett, kihasználva, hogy a kutakon vasárnap is nyitva tarthatnak az üzletek - hívja fel a figyelmet elemzésében az Index.hu.

Modellt váltott egyebek között Family Frost is, hogy autói vasárnaponként is járhassák az utcákat. Felpörgött az online kereskedelem, a Tesco hipermarketeiben teljesen felhagyott az éjszakai nyitva tartással, és megjelentek a piaccá minősített üzletek is - sorolja a példákat a portál. A piac szereplői komoly összegeket öltek már bele arra számítva, hogy a helyzet még évekig, évtizedekig így marad. Az, hogy a szabályozás megint változik, sokaknak károkat okoz.