BUX
38708

Vasárnapi zárva tartás: Három tanulmányt is rendelt az NGM

Az NGM korábbi állításaival szemben maga a minisztérium rendelte meg az M.S. Concord Bt.-től 2011-ben azt a felmérést, amely a vasárnapi boltzár vásárlói szokásokra gyakorolt lehetséges változásait vizsgálta. Készítője lapunknak elmondta: három hatástanulmány is lehetett. Az NGM még egyiket sem találta meg - írta a Népszabadság.

Napi.hu, 2015. március 23. hétfő, 09:49

Nyolcszáz ember megkérdezésével vizsgálta az M.S. Concord Bt. 2011 áprilisában, hogy az akkor másodjára felvetődő vasárnapi boltbezárások elrendelésének milyen hatása lehet a vásárlói szokásokra, illetve milyen lenne annak lakossági megítélése - mondta a lapnak Mátyási Sándor szociológus, a vizsgálat vezetője.

A szakember korábban az ELTE-n tanított, most a Műszaki Egyetemen oktat, szakterülete a gazdaságszociológia, illetve a társadalmi konfliktusok kezelése. Mátyási a kilencvenes években alapított cégével jellemzően speciális, egy-egy adott döntéshez kapcsolódó közvélemény-kutatást végez piaci és állami szereplők felkérésére. Példaként említette, hogy az autópályák fizetőssé tétele kapcsán is végeztek hasonló felmérést.

A lakossági felmérésre ők kapták a megbízást, de hogy teljes körű áttekintést kaphassanak, az NGM tervezte a munkaadókra, továbbá a munkavállalókra vonatkozó tanulmány elkészítését is. A gazdaságszociológus elképzelhetőnek tartja, hogy a másik két felméréshez a kamarák és a szakszervezetek szolgáltattak adatokat és az alapján az NGM készített tanulmányt, de erről nincs pontos információja.

Bár a tanulmány tulajdonosa az NGM, ilyenformán a szerző nem adhatja ki azt harmadik félnek, néhány megállapítását megosztotta lapunkkal. Eszerint a közelmúltban publikált Ipsos felméréshez hasonlóan ők is azt tapasztalták, hogy a válaszolók zöme (náluk a 62,9 százaléka) igen erős ellenérzést mutatott a vasárnapi bezárással kapcsolatban.

Ugyanakkor Mátyásiék felmérése azt is mutatta, hogy megfelelő ellentételezéssel, meggyőzéssel és kommunikációval ez az ellenzés vélhetően csökkenthető - írta a Népszabadság.