Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Erős széllökések miatt Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Több járásra a másodfokú riasztásokat is. Ahol ezek a riasztások vannak érvényben, ott akár óránkénti 90 kilométeresnél erősebb széllökések is lehetnek. További hét megyében szintén az erős szél miatt elsőfokú a figyelmeztetés - idézi az MTI az OMSZ tájékoztatását.

Az ország északi és északkeleti területein 24 óra alatt 30 milliméternél is több eső hullhat csütörtökre virradóra. Ezért Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van érvényben másodfokú figyelmeztetés. A sok csapadék miatt tizenegy további megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

Átlagosan 20-30 millimétert meghaladó csapadékra figyelmeztetnek a szakemberek, de az Északi- és a Dunántúli-középhegység magasabb részein akár az 50 millimétert is meghaladhatja. A Tiszántúlon leginkább eső, másutt eső, havas eső, hó egyaránt valószínű. A magasabban fekvő helyeken főként havazás várható.

A síkvidéken a lehulló hó olvadni fog, vagy elolvad, éjszaka viszont a Tiszántúl kivételével átmenetileg 1-7 centiméter hó megmaradhat. Ennek állaga a jóslatok szerint tapadós és nedves lesz. A Dunántúli-, és az Északi-középhegység vonulatain akár 30-50 centiméter, a legmagasabb csúcsokon akár ezt meghaladó hóréteg is kialakulhat.

Veszprém megyére másodfokú, Fejér, Vas és Zala megyékre elsőfokú riasztást adtak ki, mert itt a hideg miatt akár hófúvás is lehet. A friss hóval fedett területeken a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet.

Az északi, északnyugati szél szerdán elsősorban a Dunántúlon, csütörtökön az északkeleti országrészben is viharossá fokozódik. Napközben a Dunántúl nyugati részén azonban 90-100 kilométer/óra közötti lökések is előfordulhatnak. A hegyekben a viharos szél hófúvást okozhat.

Csütörtöktől kezdve - leginkább az esti órákban - mérséklődhet a szél. Addig a hideg, csapadékos idő is megmarad. Országosan 2-6 fokra lehet számítani, de a fagyzugosabb helyekben akár mínusz fokok is lehetnek. Az északi tájakon és a Dunántúli-középhegységben várható komolyabb lehűlés. A MET.hu előrejelzése szerint pénteken már többnyire derült, napos idő várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 13 fok között alakul.

Sok a baleset, útlezárások vannak

Bár a Magyar Közút Nonprofit Zrt. folyamatosan síkosságmentesítési, hóeltakarítási munkálatokat végez, több utat lezárták az országban. Nem járható az 1111-es út Esztergom felől Dobogókőre vezető szakasza, lezárták a 24-es út mátrai részét is.

A társaság közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy az ország több részén havazik: jellemzően a Duna vonalában, Bács-Kiskun megye nagy részén, Heves, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megye magasabban fekvő területein. A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. gépei elsősorban a magasabban fekvő, budai fő- és közösségi közlekedési utakat tisztítják, de a torlódás akadályozza a munkát.

Gondok főként a XII. kerületben vannak, a csúszós utak miatt több gépjármű elakadt az Orbánhegyi úton, az Istenhegyi úton és a Cinege utcában, ezért jelentős a torlódás. A havazás miatt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) több járata késve, módosított vagy rövidített útvonalon közlekedik szerdán. A 60-as villamos és a Libegő nem jár. Nehezen megközelíthető a Normafa környéke és jelentős fennakadások alakultak ki a környék közlekedésében, ezért a XII. kerületi önkormányzat átszállítja a Normafa Óvodából a Németvölgyi Általános Iskolába azokat a gyerekeket, akiket még nem hoztak el a szüleik.

A vasútvonalakon is késéseket és fennakadásokat okoz a váratlan télies időjárás: a miskolci vasútvonalon Gödöllő és Aszód között fák dőltek a sínekre, jelentős késésekre kell számítani. Korábban a Vác és Vácrátót közötti szakaszon is szünetelt a vasúti forgalom, de itt időközben elhárították a problémát.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) operatív törzset működtet a rendkívüli időjárás miatt. Kora délután és éjfél között országszerte mintegy 120 riasztást kaptak a tűzoltók. Főként közúti balesetek, kisebb arányban kidőlt fák, leszakadt faágak és villamosvezetékek miatt kérték a katasztrófavédelem segítségét. A legtöbb riasztás Bács-Kiskun, Csongrád, Nógrád és Pest megyében, valamint a fővárosban érkezett. Bács-Kiskun megyében még 24 településen van áramszünet, ez több mint 14 ezer fogyasztót érint. Az áramszolgáltató folyamatosan dolgozik a helyreállításon - közölte a szervezet.

Külföldön is pusztít a hó

Hull a hó a közép-horvátországi Gorski Kotárban és Likában. A rendőrség több mellékutat és néhány autópályaszakaszt is lezárt a forgalom elől a havazás és az orkán erejű szél miatt. A sok csapadák és a széllökések okoznak gondot Boszniában, Montenegróban és Macedóniában. A kedd este óta tartó havazás miatt fennakadások vannak a forgalomban Bosznia-Hercegovina egyes vidékein is.

Szerbiában reggelre vékony hóréteg borította a vajdasági Szabadkát, Újvidéket és Nagybecskereket (Zrenjanin). Esik a hó a Montenegróhoz közeli Nova Varosban és Prijepoljéban, valamint a közép-szerbiai Cacakon. Szerbiában a hóesés miatt a reggeli órákban néhány útszakaszt lezártak a kamionok előtt, de azóta helyreállt a forgalom - számol be az MTI.

Komoly közlekedési gondokat okozott, különösen az északi hegyvidékeken a hétfőn éjjel kezdődött váratlanul erős havazás és szélvihar Csehországban. Ugyanakkor a téli sportok kedvelői örülhetnek, mert néhány bezárt síközpont újra megnyitotta kapuit, s érdeklődőkben nincs hiány. A meteorológiai intézet szerda déli jelentése szerint az észak-morvaországi Jeseníky-hegységben 30-40 centiméternyi hó hullott, és lavinaveszély miatt a turistákat eltanácsolják a túráktól.

Ugyanerre figyelmeztetnek az osztrák Alpokban a helyi hatóságok, miután az elmúlt napokban sok friss hó hullott. Vorarlberg tartomány északi részében 2000 méteres magasság felett "nagynak", vagyis a lavina veszélyt jelző 5-ös fokozatú skála szerint 4-es szintűnek minősítették a hóomlások esélyét. A térség más területein, így a hegyvidéki völgyekben - szintén a frissen lehullott hó miatt - "magasnak", azaz 3-as szintűnek értékelték a veszélyt. Az Alpok északi részén szombat óta 150 centiméter, déli részein pedig 70-90 centiméter hó esett.