A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség hivatali vesztegetés kötelességszegéssel elkövetett bűntette miatt - gyorsított eljárásban - bíróság elé állított egy 46 éves budapesti nőt, aki a vád szerint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) kormánytisztviselőjeként, ellenszolgáltatás fejében jogosulatlanul kért le adatokat a hivatal nyilvántartásából.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) megbízhatósági vizsgálatot rendelt el a MVH kormánytisztviselőjeként dolgozó terhelttel szemben. A megbízhatósági vizsgálat keretében az NVSZ munkatársa 2016. január 11-én a délutáni órákban egy Budapest V. kerületi kávézóban - előre egyeztetett találkozó alkalmával - arra kérte a vádlottat, hogy az MVH számítógépes adatbázisának segítségével állapítsa meg, hogy egy elhunyt gazdálkodó tulajdonában lévő földterület után milyen összegű területalapú támogatás jár. Kérésének általa előadott indoka az volt, hogy az elhunyt örököse nagyobb összeggel tartozik neki, ezért az adatok kiadásához komoly anyagi érdeke fűződik. A vádlott a tárgyalás során 250 ezer forintot kért a jogosulatlan adatszolgáltatásért - írta közleményében a főügyészség.

Ezután a vádlott másnap a munkahelyén megnyitotta az MVH informatikai rendszerét, és abban megtekintette a kért adatokat azért, hogy a részére felajánlott vagyoni előnyhöz hozzájusson. Ezt követően a terhelt még aznap találkozóra hívta az NVSZ munkatársát, akinek a kért adatokat átadta.

Az NVSZ munkatársa ezt követően - az előző napi megállapodásnak megfelelően - átadott a terheltnek 250 ezer forintot. A vádlott a pénzt megszámolta, majd eltette a nadrágzsebébe. A készpénz átadását követően a vádlottat elfogták.

A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság teljesítette, amelynek eredményeként a kerületi ügyészség a nőt a ma gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás alapján a Pesti Központi Kerületi Bíróság váddal egyezően állapította meg a vádlott bűnösségét, és ezért őt 2 év 2 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte, továbbá 5 évre eltiltotta a köztisztviselői hivatás gyakorlásától.

Az ítélet a fellebbezések miatt nem jogerős - írta közleményében Ibolya Tibor fővárosi főügyész.