Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Három infarktus, három hasi műtét és egy agyvérzés - ezek voltak a legjelentősebb esetek az orvos-egészségügyi csapat számára az augusztus 7. és 20. között zajló FINA Masters világbajnokságon, amin 10 ezer veterán sportoló vett részt. A legsúlyosabb esetek közül az a külföldi úszó, aki szombati versenye után szívinfarktust kapott, ma elhunyt a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján.

A 65 éves sportolót 4 napon keresztül többször műtötték, a műszív életben tartotta ugyan, de más szervei sorra leálltak, így a legmagasabb technológiát igénybe vevő szakszerű és gyors ellátás ellenére sem tudták megmenteni az életét. Az agyvérzésen, a másik két infarktuson, valamint a három hasi műtéten átesett beteg jól van, már mindannyian elhagyták a kórházat.

Az augusztus 7-e és 20-a között zajló sporteseményen csaknem hétszáz beavatkozásra, kezelésre volt szükség összességében. Kórházba összesen 83 beteg került, melyből 30 főnél volt szükség traumás ellátásra. Merkely Béla, a világbajnokság orvos-egészségügyi stábjának vezetője szerint a rendezvény azért jelentett különösen nagy kihívást, mert a résztvevők 30-100 év közötti versenyzők voltak, akik már nem állnak rendszeres sportorvosi felügyelet alatt.