"Vezéráldozat" - Menesztették a köznevelési államtitkárt

Czunyiné Bertalan Judit távozik a köznevelési államtitkári posztjáról, a helyére Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár került - értesült az Index. Balog Zoltán szombati sajtótájékoztatóján be is jelentette Czunyiné távozását. Orbán Viktor korábban azt mondta az államtitkárról, hogy "akár cserebogár is lehet belőle". Úgy látszik, ebből csak a csere jött be, Czunyiné belebukott a pedagógustiltakozásokba.
Index.hu, 2016. február 6. szombat, 12:02

Balog Zoltán miniszter szombaton bejelentette Czunyiné távozását. A bukott államtitkár kormánybiztosként felel a jövőben közoktatás digitális megújításáért. Czunyiné helyére Palkovics László lép, aki 2014-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára. Palkovics László 1965-ben, Zalaegerszegen születet. Autógépész szakon végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen 1989-ben. Dolgozott egyetemi tanárként, a Knorr Bremse cégnél, a tudományos akadémiánál. Angolul, németül, oroszul beszél felsőfokon. Két gyereke van, de egyikük sem iskoláskorú még, a nagyobbik fia 4, a kisebbik 1,5 éves - írja az Index.

A héten lehetett már érezni, hogy valami nincs rendben Czunyiné körül. Kedden délután Komáromban tartott volna egy sajtótájékoztatót "a januárban életbe lépő jelentős kormányzati intézkedésekről" címmel. Legalábbis az MTI eseményei között ez az információ szerepelt, a helyszínre érve azonban kiderült, hogy szó sem volt ilyesmiről, a rendezvény pénteken lesz. Csütörtökön délután telefonon érdeklődtünk Czunyiné titkáránál, aki közölte a sajnálatos tényt: Czunyiné pénteki sajtótájékoztatója is elmaradt. Szerettük volna megtudni, hogy miért, de azt a tájékoztatást kaptuk, hogy erről "nincs információ".

Czunyiné Bertalan Judit
MTI

Az, hogy Czunyinét félreállítják, azért sem annyira meglepő, mert már korábban is felröppentek hírek arról, hogy mennie kell. Czunyinétől azt várták, hogy rendbe teszi mindazt, ami Hoffmann Rózsának nem sikerült. És bár részsikerek voltak, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ továbbra is úszik az adósságokban, a közoktatás centralizáltsága és túlzott bürokratizálódása pedig a pedagógusok és a szülők agyára megy, és éppen a mostani pedagógustiltakozások jelzik, hogy ez akár politikai kockázatokkal is járhat a Fidesz számára. Merthogy baj van, az tagadhatatlan, hiába próbálnak úgy tenni a kormányzati szereplők, mintha (majdnem) minden rendben lenne. Még az EMMI háttérintézményének kutatói is lesújtó véleménnyel vannak arról, hogy hogyan milyen eredménnyel sikerült megvalósítani az iskolák államosítását. Röviden: a magyar központosításnak az eltelt időben semmilyen előnye nem látszik - további részletek az Indexen.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lauda, 2016.02.07 08:23

@matyi2010: Palkovics 29 évesen tanszékvezető a Műegyetemen, 42 évesen akadémikus.
Kunhalmi Ágnesnek nagyjából akkorra sikerül megszereznie a diplomáját....

Hát igen , az Ágnes ha nem tudja, de okítani akarja.Sokat akar ez a cafka .
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2016.02.07 07:57

Mindenttudó habonnyal épített több fordított piramist és most erős fizikumut keres hozzá, hogy a feldőlés ellen támasztani tudja.
Egyébként mindennek az egykulcsos, amit Gyurcsány is támogat, az oka, mert az ehhez évek óta a közösből kivont pénzt valahonnan ki kell szipolyozni a közösből, az oktatásból, az egészségügyből, így aztán idővel bedőlnek az intézmények.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2016.02.06 19:54

Szegény államtitkárok, nem lennék a helyükben.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2016.02.06 19:52

Mindig a nők hibásak mindenért. Tényleg boszorkányüldözés folyik ebben az országban. Még szerencse, hogy a meztelen fotóját nem tették közre.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matyi2010, 2016.02.06 19:44

ptiszai, 2016.02.06 18:45
"Még egy báb!"
Palkovics pontosan példázza az álbaloldal és a Fidesz közti szellemi különbséget.
Palkovics 29 évesen tanszékvezető a Műegyetemen, 42 évesen akadémikus.
Kunhalmi Ágnesnek nagyjából akkorra sikerül megszereznie a diplomáját....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html