Vissza nem térítendő támogatás járhat POS terminálok telepítéséért

Terminálonként 80 ezer forint vissza nem térítendő támogatást vehetnek igénybe az új bankkártya-elfogadó terminálokat telepítő és üzemeltető szolgáltatók a jogszabályban foglalt feltételek teljesülése esetén - derül ki a nemzetgazdasági miniszter rendeletéből, amely a december 6-ai Magyar Közlönyben jelent meg.
MTI, 2016. december 6. kedd, 23:30

A szaktárca vezetői korábban többször is hangoztatták, hogy a bankkártya-elfogadó terminálok számának növelése a készpénzforgalom csökkentését, a gazdaság fehérítését szolgálja. A rendelet szerint a támogatást legalább ezer és legfeljebb tízezer terminál telepítésére lehet igényelni.

A vissza nem térítendő támogatást kizárólag olyan jogi személy igényelheti, amely biztosítani tudja a bankkártya-elfogadás szolgáltatást a terminálon, és vállalja, hogy azt a telepítést követően legalább 24 hónapon keresztül üzemelteti. A támogatás kizárólag olyan új terminálokra vehető igénybe, amelyek színes érintőkijelzővel rendelkeznek, és egyérintéses fizetési tranzakcióra alkalmasak. Használt terminál beszerzéséhez nem vehető igénybe támogatás.

A szolgáltatónak vállalnia kell azt is, hogy a kártyaelfogadó helyeknek felszámított nettó szolgáltatói díjak - egynél több számla esetében az összes számla összesített nettó összege -, egyik hónapban sem haladják meg az adott hónapban az elfogadóhelyen bonyolított bankkártyás fizetések bruttó összértékének 1 százalékát. Feltétel az is, hogy az igénylőnek ne legyen az adóhatóságnál nyilvántartott köztartozása.

A támogatással kizárólag olyan magyarországi elfogadóhelyen telepíthető terminál, amely a rendelet hatálybalépésének napján nem rendelkezett érvényes kártyaelfogadói szerződéssel.

Az új terminálokat 2017. december 31-ig telepíteni kell, és a telepítés napjától számított 24 hónapig üzemeltetni. Ha ez nem valósul meg, a támogatást ügyleti kamattal növelt összegben vissza kell fizetni. Késedelmes visszafizetés esetén a szolgáltatónak késedelmi kamatot is fizetnie kell. Ha a szolgáltató nem telepíti az általa vállalt számú terminált, az előbbieken túl terminálonként 10 ezer forint kötbér is terheli. A kedvezmény csekély összegű támogatásnak minősül.

A rendelet a kihirdetését követő napon, vagyis december 7-én lép hatályba.

HOZZÁSZÓLÁSOK