A kormány szombaton terjesztettet be a parlament elé az idei költségvetés hetedik módosítását, amelynek vitáját már meg is kezdték a képviselők. A kiadások 255 milliárd forinttal nőnek, ám az országvédelmi alapból 84 milliárdot zárolnak így a hiány 171,2 milliárd forinttal növekszik. Az első nyolc hónapban az államháztartás hiánya már meghaladta az eredetileg tervezet 879,8 milliárd forintot és elérte a 961,2 milliárdot. A kormány számításai szerint a mostani módosítással a  pénzforgalmi - nem az uniós ESA szerinti - deficit 1050 milliárd forint lenne, ami a GDP 3,5 százaléka.

A kiadás és hiánynövekedés három nagy tételből áll össze: a pedagógus béremelésekre szánt 32,5 milliárd forint, a felsőoktatás finanszírozására javasolt 11 milliárd és az e-útdíj bevezetésével kapcsolatos kiadásokra szánt 11 milliárd forintból. Ezek a tételek nem is kavartak nagy vitát sem a parlamentben, sem azt megelőzően a szakbizottságokban. A kért plusz kiadásokat a kormány az Országvédelmi Alapból finanszírozza a javaslat szerint, így elvileg ez a csomag nullszaldós.

Nem mondható el ugyanez a takarékszövetkezeti rendszer 100 milliárd forintos feltőkésítéséről, illetve az MVM 71 milliárd forintos támogatásáról, amit az állami energiamamut az E.On földgáztározóinak megvásárlásra fordíthat. A kormány érvelése szerint ez a 170 milliárd forintos kiadás csak a hazai elszámolású - azaz pénzforgalmi - hiányt emeli, az uniós deficitet nem. Az uniós elszámolási szabályok szerint ugyanis nyereséges vállalatban szerzett tulajdonszerzésre fordított kiadás nem növeli az uniós elszámolású hiányt. Ennek ékes példája a Mol Nyrt. 21,2 százalékos megvásárlásra fordított közel 500 milliárdos kiadás, amely valóban nem növelte a hiányt.

A helyzet azonban nem feltétlenül ilyen egyértelmű sem a takarékszövetkezeti szektor száz milliárdos, sem az amúgy veszteséges gázüzletág kivásárlása esetében - hívták fel a figyelmet a parlamenti vitában ellenzéki képviselők. Épp ezért a MSZP-s képviselők megtámadták a két kiadást, és kivennék a törvényjavaslatból. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet csődje önmagában 30 milliárd forintos kiadással járt az adófizetőknek, ezért megtérül a száz milliárdos tőkeemelés. Az MVM 71 milliárdjáról szólva elmondta, hogy a döntéssel nő az ország az energiabiztonsága.

Amennyiben az Eurostat jövő tavasszal-nyáron minősíti a magyar hiányszámokat és úgy látják, hogy akár az egyik, akár a másik tétel nem felel meg annak az előírásnak, miszerint az adófizetők pénzét nyereséges vállalkozások megvásárlására fordították, úgy az uniós hiánymutató egy pillanat alatt túlbillen a 3 százalékos maastrichti kritériumon - vagyis ez esetben újraindulna a túlzottdeficit-eljárás Magyarország ellen. Erre a döntésre leghamarabb 2014 májusában, júniusában kerülhet sor.

A kormánynak azonban még van egy ásza - amivel visszatuszkolhatja a 3 százalékos küszöb alá a deficitet: a hírközlési hatóság múlt héten írta alá szerződést a három mobilszolgáltatóval az általuk használt frekvenciák koncessziójának 2022-ig tartó meghosszabbításáról. Az NGM hétfői közlése szerint az ügylet ellenértékét - mintegy száz milliárd forintot - a három mobilcég még az idén befizeti a költségvetésnek. A büdzsé legújabb módosítása azonban ezzel a tétellel még nem számol - márpedig ez a tétel mind az uniós mind a pénzforgalmi hiányt csökkenti.

Összegzésül elmondható, hogy amennyiben akár a takarékok feltőkésítése, akár a MVM ügylet megbukik az uniós vizsgán az a frekvencia-használati díjakból befolyó száz milliárd forintos extra bevétel ellenére a GDP három százalékánál magasabb hiányt produkálhat.

A 2013-as büdzsé hetedik módosításának főbb tételei (milliárd forint)
Gyermekétkeztetés támogatása6,92
Költségvetési tartalék emelése6
Mezőgazdasági szakoktatás támogatása0,6
Útdíjrendszer működtetése3,9
MFB tőkemelése a a takarékoknál100
MVM - E.ON ügylet71
EU önerő alap emelése20
Pedagógus béremelés32,5
Felsőoktatási struktúraátalakítási alap11
Országvédelmi alap csökkentése84
Egyéb3,2
Többletkiadás összesen255
Hiánynövelés171,2
Forrás: törvényjavaslat