BUX
38657

Viszik az autót, lakást, nyugdíjat - mihez nem nyúlhat a végrehajtó?

A fizetésünkhöz is hozzányúlhat a végrehajtó, de például a szükséges gyógyszerekhez vagy élelmiszerhez nem. Érdemes vele együttműködni, mivel ellenkező esetben akár 500 ezres bírságot is kaphatunk.

Napi.hu, 2015. március 22. vasárnap, 09:08

Az eljárás elindítása előtt kapunk egy fizetési felszólítást, kisebb összegű követelésnél pedig egy közjegyző által kibocsátott fizetési meghagyást - közölte érdeklődésünkre Bezzegh Edina, a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. jogtanácsosa.

Sokan azonban elkövetik azt a hibát, hogy figyelmen kívül hagyják a levelet, márpedig az átvételtől számított 15 napon belül még lehet vitatni a követelést, ellentmondással lehet élni, ezt követően azonban hamar a végrehajtóval találhatjuk szembe magunkat. Persze ez sem váratlan, hiszen a végrehajtó minden esetben megküldi az adósnak a végrehajtási lapot, amelyből az adós értesül a vele szemben támasztott követelés részleteiről, és felhívja az adóst arra, hogy 15 napon belül önként tegyen eleget fizetési kötelezettségének.

A végrehajtóknak számtalan eszközük van arra, hogy érvényesítsék a követelést: a leggyakoribb módszer, hogy a fizetésünkhöz nyúlnak. Bár a lehetőségeik korlátozottak, így is előfordulhat, hogy akár a bérünk 33 - de például tartásdíj, vagy tb-ellátás érvényesítése esetén akár 50 - százalékát le tudják foglalni. Bezzegh hangsúlyozta: a nyugdíj sem kivétel, ahogy a munkanélküli ellátás sem - igaz, ez utóbbiból maximum 33 százalékot vonhatnak "csak" le. Mentes viszont a letiltás alól az időskorúak ellátása, a munkanélküliek jövedelempótló támogatása, az ápolási díj, az anyasági támogatás, a rokkantsági járadék, vagy a fogyatékossági támogatás, és az önkormányzat által folyósított segély.

Természetesen a banki folyószámlákhoz is hozzáférnek, ebben az esetben az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének négyszerese feletti összeg korlátlanul végrehajtás alá vonható, az ez alatti összegből pedig az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összege és az ennek négyszerese közötti rész fele vonható végrehajtás alá. Fontos tudnivaló azonban, hogy ha a végrehajtás gyermektartásdíj vagy szüléssel járó költség behajtására folyik, akkor az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének megfelelő részből is levonhatnak további 50 százalékot.

A kocsit viszik először

Amennyiben a pénzügyi vagyonunk nem elégséges a követelés kielégítésére, úgy a végrehajtó az ingó és ingatlan vagyon felé fordítják a figyelmüket - mondta Bezzegh. Általában az autót viszik először, ezt követik az egyéb ingóságok. Nem elhanyagolható tényező, hogy e tárgyakhoz viszonylag hamar hozzányúlhatnak a végrehajtók: amennyiben a jogosult megfizeti a végrehajtó költségét, úgy 30 napon belül sor kerül az ingó vagyontárgyak foglalására, vagy amennyiben a végrehajtható okiratot postán kézbesítették, a kézbesítéstől számított 45 napon belül kell az ingófoglalást elvégezni.

A gépjármű lefoglalásakor a végrehajtó intézkedik a gépjármű forgalomból történő kivonásáról, melyről az okmányiroda hivatalos úton értesíti a gépjármű üzembentartóját, és felhívja a forgalmi engedély, és a gépjármű hatósági jelzésének leadására. A gyakorlati tapasztalatok alapján ez az a pont, amikor az adós fizet, mivel nem akar elesni a gépjármű használatának lehetőségéről.

Lefoglalni az adós birtokában, őrizetében levő vagy más olyan ingóságot lehet, amelyről valószínűsíthető, hogy az adós tulajdonában van. Nem lehet lefoglalni egy ingóságot, ha a rajta levő jelből vagy más körülményből minden bizonyítás nélkül kétségtelenül megállapítható, hogy az ingóság nincs az adós tulajdonában - mondta a jogtanácsos, majd hozzátette, hogy ez a kérdés akkor merülhet fel, ha az adós más személyekkel él együtt, és az ő vagyontárgyai is fellelhetők a foglalás során. Ez a szabály azonban nem vonatkozik a házastársak vagyontárgyaira, kivéve, ha kétséget kizáróan igazoljuk, hogy a szóban levő vagyontárgy nem a házastársi vagyonközösséghez tartozik.

Több ingóságnál a lefoglalásuk sorrendjét a végrehajtó állapítja meg, azaz nem az adós dönti el, hogy a végrehajtó a tévét vigye vagy a házimozirendszert. A végrehajtó a foglalást addig folytatja, amíg a követelés - járulékaival együtt, ideértve az eljárás befejezéséig előreláthatóan felmerülő végrehajtási költséget - nincs teljesen fedezve.

Az ingó foglalás nem feltétlenül "úszható meg" azzal, hogy a végrehajtót az adós nem engedi be a lakásába, a végrehajtó ugyanis szükség esetén az adós lezárt lakását, a tartózkodási helyéül szolgáló vagy egyéb helyiségét, a hozzájuk vezető bejáratot, továbbá az adós bútorát vagy más ingóságát felnyithatja. Ha ilyenkor az adós vagy nagykorú családtagja nincs jelen, tanút kell alkalmazni. Ha az ingatlan vagy a helyiség felnyitása csak a zár vagy lakat eltávolításával lehetséges, a végrehajtó az új zár, lakat kulcsát az ingatlan fekvése szerinti rendőrkapitányságon helyezi el, ahol azt az adós vagy a vele együtt lakó nagykorú családtagja átveheti.

Félmilliós bírság jöhet, ha nem működünk együtt

Amennyiben az adós ellenszegül a végrehajtó intézkedésének, súlyos következményekre számíthat. A végrehajtó intézkedésével szembeni ellenszegülés esetén a végrehajtó tájékoztatja az ellenszegülést megvalósító személyt az ellenszegülés esetén követendő eljárásról és az ellenszegülés következményeiről, és közvetlenül a legközelebbi, általános rendőri feladatokat ellátó helyi rendőri szervhez fordul, amely köteles a végrehajtási eljárásban haladéktalanul közreműködni az ellenszegülés megszüntetése végett a végrehajtó intézkedésének befejezéséig. Ellenszegülésnek minősül például, ha a jogszerű végrehajtói intézkedéssel érintett személy nem veti alá magát a végrehajtói intézkedésnek és fizikai erőkifejtés útján is igyekszik azt megakadályozni.

A végrehajtást foganatosító bíróság 500 ezer forintig terjedő rendbírsággal sújtja az adóst vagy a végrehajtási eljárásban közreműködésre kötelezett személyt, ha a végrehajtásból eredő, jogszabályban foglalt kötelezettségének nem tesz eleget, vagy a végrehajtást végző hatóság intézkedésének eredményességét akadályozó magatartást tanúsít.

Amihez nem nyúlhatnak

Vannak olyan vagyontárgyak is, amelyekhez semmilyen körülmények között nem nyúlhat a végrehajtó: ilyenek azok az eszközök, amelyek nélkül az adós foglalkozásának (hivatásának) gyakorlása lehetetlenné válik, így különösen a nélkülözhetetlen szerszám, műszer, technikai, katonai és egyéb felszerelési tárgy, egyenruha, önvédelmi fegyver, szállítóeszköz. Mentes a végrehajtás alól továbbá a rendszeres tanulmányok folytatásához nélkülözhetetlen eszköz, így különösen a tankönyv, a tanszer, vagy akár a hangszer.

Az egyes ruházati cikkek közül 3 felsőruházat, 1 télikabát, 1 felöltő, 3 pár lábbeli van tiltólistán, de a törvény szerint megtarthatjuk még a szükséges ágyneműt (személyenként 1 készlet a hozzávaló 2 huzattal), az adós háztartásához tartozók számának megfelelően szükséges bútort, legfeljebb 3 asztalt és 3 szekrényt vagy azonos célt szolgáló más bútort, személyenként 1 ágyat vagy más fekvőhelyet és 1 széket vagy más ülőbútort, a szükséges fűtő- és világító eszközöket, az adós háztartásához nélkülözhetetlen konyhai és háztartási felszerelések, továbbá 1 hűtőgépet vagy fagyasztószekrényt és 1 mosógépet.

Ezen kívül nem nyúlhatnak az adós betegsége és testi fogyatékossága miatt szükséges gyógyszerekhez, gyógyászati és technikai segédeszközökhöz, a mozgásában korlátozott adós gépjárművéhez, az adós háztartásához tartozó kiskorú gyermek által használt - jellegénél fogva gyermekek részére szolgáló - tárgyhoz, az adós és a háztartásához tartozók részére 1 hónapra szükséges élelmiszerhez, illetve 3 hónapra szükséges tüzelőanyaghoz.