A fizetős övezetek területének növekedése 2017-ben sem áll le Budapesten. A folyamat önmagát gerjeszti, hiszen ha valahonnan kiszorulnak az autósok, akkor megkeresik a legközelebbi még ingyenes zónákat, amelyet p+r parkolónak használhatnak napközben. Ez érhető módon sérti a helyi lakosok érdekét, akik panaszt tesznek az önkormányzatnál, ahol pedig megteszik a szükséges lépéseket. A helyi döntéshozók egyébként rendszerint a helyi igényekkel magyarázzák a zónák kiterjesztését, arról kevesebb szó esik, hogy a fizető parkolás igen jövedelmező üzlet tud lenni.

Budapest parkolási térképét nézve Zugló városligeti, istvánmezei része, illetve a XI. kerület Szentimreváros és Gellért-hegy következik, de a külső zónák, így például Őrmező sem fogják megúszni az automaták felszerelését.

Bár Újbuda még nem írt ki az érintett területekre közbeszerzést parkolóautomatákra, a XI. kerület önkormányzata arról tájékoztatta a Napi.hu-t, hogy az M4 metró indulásának hatását érzik a lakók, nőtt a terheltség. A kerületi tapasztalatok szerint a legnagyobb probléma az őrmezei területen, az M4-es metró végállomásánál mutatkozik, nem is a belvároshoz közelebb eső zónákban. A kerület több javaslatot tett a Fővárosi Közgyűlésnek a fizető övezetek bővítésére. Újbuda bízik abban, hogy a közgyűlés rábólint majd a tervekre és még több helyen kell majd fizetni a parkolásért.

Zugló tavaly novemberben írt ki közbeszerzést - majd ezt decemberben módosította - parkolójegy-kiadó automaták beszerzésére és üzembe helyezésére. Az Örs vezért tér környékén 30 darab, míg a Városliget mellett és az istvánmezei zónában 174 darab automatát szerelnek fel.

Budapest parkolási térképe
Kép: Forrás: Nemzeti Mobilfizetési Zrt.

A Napi.hu korábban megírta, hogy a XIII. kerület is új területeket von be a fizetős zónába. Hamarosan fizetős lesz Budapesten, a XIII. kerületben a Gyöngyösi utca - Reitter Ferenc utca - Kámfor utca - Tatai utca - Szegedi út - Dévai utca - Róbert Károly körút - Lehel utca - Szegedi út - Reitter Ferenc utca - Petneházy utca - Béke utca - Tahi utca - Göncöl utca által határolt terület - tudta meg lapunk a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt.-től. A tervek szerint a Rákos-patakig húzódó területen 2017. július 1-től, attól északra pedig 2018. január 1.-től kell fizetni. A díj mértéke 175 forint lesz óránként.

A tavalyi évben szintén rosszul érintette az autósokat, hogy a IX. kerület októbertől fizetőssé tette a  József Attila-lakótelepet és a Vágóhíd utca környékét. A díj itt is 175 forint óránként. Ebben az esetben is a helyi lakosok kérésére helyezték ki az automatákat. A konfliktust vélhetően a Pöttyös utcai és az Ecseri úti metrómegállóhoz közel parkoló autósok okozták. A lakótelepen a kerület egy kísérleti zónát is bevezetett, ahol az órák kétszer olyan távol vannak, mint korábban. Erről itt írtunk részletesen.

E példákból is látszik, hogy a fizetős zónák már nem csak a belváros vonzáskörzetében szaporodnak, hanem a metrómegállók környékén is. Az Örs Vezér tere mellett a kerepesi úton túl például a X. kerület már bevezette a fizetős parkolást egy kisebb területre a Gyakorló utca, Hatház utca és a Fehér út között.

Közben alig van p+r célú parkoló

A BKK honlapján elérhető adatok szerint jelenleg Budapesten 2727 férőhelyes p+r-kapacitás áll az autósok rendelkezésére. Ebben a vasútállomások mellett található parkolók is benne vannak. A parkolók vagy ingyenesen vagy jelképes díjért, például napi egy vonaljegy áráért (350 forint) vehetők igénybe.

A legnagyobb kapacitású parkoló pont az őrmezei a maga 485 darabos befogadóképességével. A kerületnek nem is titkolt célja, hogy az autósok inkább ezt a parkolót vegyék igénybe, ne pedig a lakóházak melletti területeket. A borítókép forrása: Ferencváros Újság

Budapesti p+r-parkolók
TerületFérőhely
Cinkota165
Csepel363
Etele tér247
Hűvösvölgy80
Kaszásdűlő40
Köki Terminál330
Kőbánya-Kispest206
Őrmező485
Pillangó utca121
Újpest-Városkapu120
Rákoskert vasútállomás69
Rákoshegy vasútállomás136
Rákoscsaba vasútállomás135
Rákoscsaba-Újtelep vasútállomás28
Budafok-Háros vasútállomás62
Budafok-Belváros vasútállomás140
Összesen2727
Forrás: BKK