Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatói álláshelyének betöltésére február 6-án írt ki pályázatot a minisztérium, amelyek elbírálását követően az intézmény vezetésére az addigi főigazgató-helyttes, Szabó Csaba kapott megbízást öt évre, április 18-i hatállyal.

Szabó Csaba pályafutását 1997-ben kezdte Budapest Főváros Levéltárában, ahol segédlevéltárosi, levéltárosi majd főosztályvezető-helyettesi munkaköröket töltött be - olvasható a portálon.

2003-ban került át a Magyar Országos Levéltárba, ahol kezdetben főosztályvezetőként, majd 2004-től 2010-ig főigazgató-helyettesként tevékenykedett.

2010 őszén felkérést kapott a Balassi Intézet - Collegium Hungaricum Bécs tudományos igazgatóhelyettesi posztjának betöltésére 2015-ig.

2014-ben pályázott a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói állására, ám ezt nem nyerte el. Így kiküldetése lejártával korábbi munkahelyén, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában helyezkedett el főosztályvezetőként. Fél év elteltével általános főigazgató-helyettesi megbízást kapott.