Állítólag Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke csak a hét közepén találkozik Bernd Storck szövetségi kapitánnyal, hogy megbeszéljék a péntek esti vereséget, melyet a magyar válogatott a világbajnoki-selejtezőn szenvedett el. Addig nem lehet tudni, hogy a sportvezető marad a csapat élén, vagy távoznia kell.

A Blikk információi szerint a 2018 nyaráig érvényes szerződéssel bíró trénernek nem éri meg, hogy magától lemondjon. A lap szerint Storck csak a kapitányi munkájáért 1,2 millió eurót (369 millió forintot) kap évente, míg sportigazgatói szerepvállalásáért további 500 ezer eurót (154 millió forintot) fizetnek neki. Vagyis bruttó 523 millió forintnyi bért kapna, ha maradna. Lemondása esetén ezt az összeget elveszítené, azonban, ha megegyezéssel kell távoznia, akkor százmilliókat is elvihetne.

Hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök is megszólalt a múlt heti vereség miatt: a kormányfő szerint az MLSZ-ben olyan vezetők vannak, akik a holland csapattól elszenvedett 1-8-as vereség után visszatalált a sikerhez, ezért reméli, hogy most is jó döntést hoznak.