Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A fideszes Kósa Lajos, Halász János, Répássy Róbert és Vas Imre előterjesztése a törvényalkotási bizottsági eljárásban jelentősen módosult, de a szerdai parlamenti zárószavazáson sem az összegző módosító javaslat, sem az egységes javaslat kétharmados részei - amelyek gyakorlatilag lefedték a teljes indítványt - nem kapták meg a szükséges számú szavazatot (csak a kormánypártok 131 képviselője voksolt igennel, így nem lett meg a kétharmad).

Az ellenzék soraiból csak a DK színeiben politizáló Oláh Lajos hiányzott - a párt közlése szerint egészségügyi okokból -, így a kormánypárti képviselők nem voltak elegendően a minősített többséghez, az ellenzék ugyanis egységesen ellenezte a javaslatot.

A törvénymódosítás nyomán a településképi törvény új, kétharmados passzusa azt mondta volna ki, hogy választási kampányidőszakon kívül tilos politikai plakátok kihelyezése mind a pártoknak, mind a kormánynak.

Ugyanígy a kampányidőszaki plakátolás - választási eljárási törvénybeli - újraszabályozása is minősített többséget igényelt volna. Utóbbi alapján a reklámok közzétevőinek és a médiahirdetési felületek értékesítőinek kampányidőben mindenkinek azonos áron kellett volna biztosítaniuk politikai plakát elhelyezését kültéri reklámfelületen.

Az eredeti törvényjavaslat indoklásában a fideszes előterjesztők azt írták: indítványuk célja, hogy megakadályozza milliárdosok leplezett befolyásszerzési kísérleteit, és növelje az átláthatóságot, továbbá hogy "egyes pártok ne váljanak a választási kampányaikat korrupt módon finanszírozott üzleti vállalkozások lekötelezettjeivé.