A brüsszeli portál az Európai Bizottság belső emlékeztetőire hivatkozva azt írja, hogy az energiaügyekért felelős főigazgatóság vezetője, Dominique Ristori javasolt Sonkodi Balázsnak, a Miniszterelnökség stratégiai ügyekért felelős államtitkárának egy olyan érvet, amellyel a magyar kormány elfogadtathatta az Európai Bizottsággal (EB) azt az érvelését, miért volt jogos a tendereztetés hiánya a 12 milliárd eurós paksi atomerőmű-projektnél.

Az erőmű építéséről szóló szerződést az orosz Roszatom és a magyar kormány 2014 januárjában írta alá, melyért cserébe Oroszország finanszírozza a projekt mintegy 80 százalékát, 10 milliárd eurónyi részt Magyarországnak nyújtott hitel formájában. Az EB még 2015 novemberében döntött arról, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Budapest ellen, miután azzal, hogy nem írt ki nyilvános és átlátható tendert, megsértette a közbeszerzésre vonatkozó szabályokat - írta a portál.

Kezdetben a magyar kormány azzal érvelt, hogy a Roszatom és Budapest közötti megállapodás egy nemzetközi megállapodás része, amelynek keretében az úgynevezett Közüzemi irányelv eltérő eljárást tesz lehetővé. Ezt az érvelést a javaslattevő-végrehajtó testület azzal söpörte le az asztalról, hogy a magyar kormány eljárása nem tartotta tiszteletben az átláthatóság és a megkülönböztetés tilalmának elveit.

Az Euractive által megszerzett dokumentumok szerint azonban Ristori a Sonkodival tartott megbeszélésén "súgott" az államtitkárnak: emlékeztette, hogy a bizottság korábban a közbeszerzés elmaradását egy hasonló ügyben már jóvá hagyta. Ez pedig a franciaországi Flamanville-projekt esete volt, ahol a beruházást kizárólag az Areva kapta. A francia kormány ekkor az érvelésében a "műszaki kizárólagosságra" hivatkozott. Ez a kikötés ugyanis lehetővé teszi, hogy a szerződést közvetlenül egy vállalat kapja meg, ha műszaki okok miatt a projekt kivitelezésére csak egy cég képes.

És pontosan ezzel az érvvel állt elő a magyar kormány is a belső piaci főigazgatóság által indított kötelezettségszegési eljárásban, miután a korábbi érvelése elbukott - jegyzi meg a portál cikke, amely még hosszasan sorolja a paksi atomerőmű körüli - korábban a magyar sajtóban is fejtegetett - furcsaságokat.