BUX
38650

19 milliárdot spórolnának Bátaapátiban

A bátaapáti radioaktívhulladék-tárolóban a tervezettnél kevesebb kamra kiépítésére lesz szükség egy új hulladék-elhelyezési megoldásnak köszönhetően, ez mintegy 19 milliárd forinttal mérsékelheti a tárolóépítés tervezett költségeit - mondta Kereki Ferenc, az RHK Kft. ügyvezetője az MTI-nek kedden.

MTI, 2013. január 8. kedd, 18:50

Tájékoztatása szerint a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit (RHK) Kft. és a paksi atomerőmű szakemberei dolgozták ki az új megoldást, amellyel jobb térkihasználás, így jelentős megtakarítás érhető el.

Kereki Ferenc kifejtette: több új megoldást alkalmazva, a biztonság szintjét megőrizve, 19-ről közel 50 százalékra emelkedhet a tárolótérben elhelyezett hulladék aránya a Bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóban. 96-ról 110 négyzetméterre növelik a kamrák szelvény-nagyságát, a betonkonténerek helyett fémkonténereket alkalmaznak, és inaktív helyett aktív cementpéppel töltik ki a hulladékok, illetve az azokat tartalmazó hordók közötti teret.

Kiemelte, hogy az eredeti szakértői és engedélyezési procedúrát végigjárva, lépésenként vezetik be az új megoldást, eközben természetesen az előírt biztonsági követelményeknek eleget tesznek. Példaként említette, hogy minden kamra tartalmát a megfelelő vastagságban körülveszik betonnal, de kiiktatják azt a felesleges réteget, ami két betonkonténer egymás mellé helyezésével keletkezik.

Az új elhelyezés eredményeként nem lesz szükség az eredetileg tervezett 17 kamra megépítésére. Azt, hogy hány kamrát alakítanak ki végül a mórágyi rögben, több tényező befolyásolja, például a paksi atomerőmű bővítése, illetve az, hogy a nagyon kis aktivitású leszerelési hulladékok itt, vagy egy felszíni tárolóban nyernek-e végleges elhelyezést.

A mostani számítások szerint négy kamrát alakítanak ki az üzemelési és részben a leszerelési hulladékok számára. A módosítástól 19 milliárd forint megtakarítást várnak. Kereki Ferenc korábbi tájékoztatása szerint a Bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló kutatási munkáira 32 milliárd forintot költöttek, a létesítésre további 36,5 milliárdot irányoztak elő. Máig két kamra épült meg Bátaapátiban, az úgy nevezett mórágyi rögben, az elsőt 2012. december 5-én helyezték üzembe. Egy kamrában valamivel több mint 500 konténer azaz, hozzávetőleg 4600 hordónyi hulladék fér el.