Az elnök szerint a bankszektor a "hét szűk esztendő" idejét éli. Ez ma minden típusú banki szereplő, így az állami tulajdonos számára is azt jelenti, hogy a bankokba fektetett tőke megtérülése alatta van a tőke költségének, és a bankszektort sújtó extra terhek ebben a környezetben már az egész gazdaság fenntartható növekedését korlátozzák - mondta a szakmai érdekképviseleti szerv rendes közgyűlésén.

A következő időszakot e felismerés mellett is várhatóan lassú fejlődés és akadályoktól sem mentes konszolidáció jellemzi majd, hiszen láthatóan nem vezet sima út a szabadságharcostól a kölcsönös előnyök vezérelte, kiegyezéses politikáig sem. Mindemellett a bankszektornak a kormánnyal közös célja a gazdaság fellendítése, amelyet egy versenyképes bankszektor a hitelezésen keresztül tud támogatni - mondta Patai.

A bankszektor lehetőségeinek, s egyúttal felelősségének határait a mindenkori jogszabályok rögzítették. A nemzetközi összehasonlításban is példátlanul magas operációs terhek - melyek jelentős részben a szapora változásokat hozó, és nem egyszer túlszabályozásba fordult jogalkotás következményei - az üzleti aktivitás elől szívják el az energiát. Az ország fenntartható gazdasági fejlődéséhez a bankszektort végre meg kell szabadítani az extra terhektől - mondta Kovács Levente főtitkára.

A szövetség közgyűlése a múlt év végén megüresedett elnökségi pozícióba Urbán Zoltánt, a Magyar Export-Import Bank Zrt. vezérigazgatóját választotta meg új tagként, a 2017-es, tisztújító közgyűlésig szóló mandátummal. Felügyelőbizottságot is választott a közgyűlés: tagjai Gáspár Tibor (elnök), Páli Erzsébet (alelnök), Csere Bálint, Fényi Zoltán és Sándor Marianna lettek.

A hitelintézeti szektor fejlődését és működését segítő, kiemelkedő egyéni teljesítmények elismeréseképpen - a hagyományoknak megfelelően - átadták a Magyar Bankszövetség Aranykaptár Díját is. Az elismerést ezúttal Gáspárné Csáki Zsuzsanna (Raiffeisen Bank), Kutas Zsófia (K&H Bank), Rolek Ferenc (Budapest Bank), Szőke Magdolna (Takarékbank), Eölyüs Endre (MasterCard) és Marsi Erika (Gazdaság és Pénzügy, felelős szerkesztő) kapta.