Tóth Tibor elmondta: a budapesti telephelyen - amelynek a cégvezető elmondása szerint "már más a gazdája" - május elején még vettek fel rendeléseket, amelyeket teljesítettek is.

A termelés csökkentett létszámmal, szakaszosan zajlik a törökszentmiklósi gyárban és hamarosan teljesen véget ér, új nyersanyagot már nem vásárol a cég, a meglévő készleteket dolgozzák fel.

Mintegy 250 ember megélhetése forog kockán, folyamatosak a tárgyalások a csődegyezség érdekében, a csődbiztost már kijelölték, a cég élére új ügyvezető kerül - mondta Tóth.

A szolnoki piacon található Surjány-Hús hentesüzlet viszont már biztos, hogy akkor sem nyit újra, ha a cég megmenekül.  Korábban az ügyvezető a társaság csődjét a Figyelőnek azzal magyarázta, hogy a Surjány-Hús nem tudja felvenni a versenyt a feketegazdasággal, az adót nem fizető piaci szereplőkkel, kiszolgáltatott a multiknak és nem tud versenyezni a szlovák, cseh, lengyel "csodaárú" termékekkel. Vagyis törvényszerűen el kell buknia.

A Surjány-Hús Kft. 1992 óta foglalkozik sertésvágással, húsfeldolgozással, húskészítmények gyártásával, húsáru kis- és nagykereskedelmével. Három évvel ezelőtt adták át a nettó 1,3 milliárd forintból elkészült új utóérlelő és szárazáru üzemét.

A nyilvános cégadatok szerint a társaság 2013-ban az előző évi, több mint 14,5 milliárd forint után 11,14 milliárd forint árbevételt ért el, ebből mintegy 306 millió származott exportból. Az adózott eredménye 2012-ről 2013-ra 241 millióról 190 millió forintra csökkent. Kötelezettségeinek értéke 2013 végén meghaladták az 5,2 milliárd forintot, saját tőkéje 2,8 milliárd forintot tett ki.