A fideszes képviselők által benyújtott előterjesztés elfogadásával a testület arról is döntött, hogy ha a Mahir Cityposter Kft. december 31-ig nem bontja el hirdetőoszlopait, akkor azt a cég költségére el fogják végeztetni.

A döntés szerint a jogellenes közterület-használat megszüntetése, az eredeti állapot helyreállítása érdekében felmerülő tulajdonosi közfeladatok ellátásával - így az előbbi feladattal - a Budapest Közút Zrt.-t bízzák meg.

A rendelet módosításával a fővárosnak a közterület eredeti állapotának helyreállítására a felhívást követően haladéktalanul lehetősége nyílik. Az eddigi szabályozás szerint a fővárosi önkormányzat az eredeti állapot helyreállítását a jogosulatlan használó költségére végeztethette el, ha a helyreállításra vonatkozó felhívásnak az érintett nyolc napon belül nem tett eleget. A módosított rendelkezések folyamatban lévő ügyekre is kiterjednek.
Az elfogadott előterjesztésben azt írták, a fővárosi önkormányzatnak nincs olyan szervezeti egysége vagy intézménye, és nem áll szerződésben olyan külső szervezettel sem, amely a gyakorlatban megvalósítaná az eredeti állapot helyreállításáról szóló önkormányzati döntést. Ezt a feladatot a testület döntése értelmében január elsejétől a Budapest Közút Zrt. látja majd el.

Az eredeti állapot helyreállításával kapcsolatosan felmerült költségeket a megállapodás keretében a fővárosi önkormányzat fizeti meg a Budapest Közút Zrt. számára, ennek fedezetéül az engedély nélküli közterület-használókkal szemben érvényesített fővárosi követelések szolgálnak majd. A jogellenes közterület-használat megszüntetésével kapcsolatos - a Budapest Közút Zrt. által ellátandó - feladatok finanszírozására 150 millió forintot különítenek el a költségvetésben.

Az intézkedések sürgős bevezetését az indokolja, hogy a főváros a lehető legrövidebb időn belül képes legyen a jelenleginél hatékonyabban fellépni a közterületek jogszerű használata, valamint az önkormányzati érdekek érvényesítése érdekében - olvasható az elfogadott előterjesztésben. A javaslatot vita nélkül fogadta el a testület 19 igen és 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett.

A napirendi vitában Horváth Csaba (MSZP) azt mondta: a testület elé benyújtott javaslat méltatlan a Fővárosi Közgyűlés egész éves munkájához, hiszen az "a Fidesz belháborújáról" szól. Gy. Németh Erzsébet (DK) arról beszélt: várta, hogy Tarlós István főpolgármester tájékoztatást ad az Orbán Viktor miniszterelnökkel a BKV finanszírozásának kérdésében folytatott megbeszéléséről. Ezt megelőzően újságíróknak arról beszélt, az előterjesztés csak arról szól, "hogyan lehet két nappal karácsony előtt kiszúrni Simicska Lajos cégével". Felháborítónak nevezte, hogy 150 millió forintot adnak a hirdetőoszlopok eltávolítására, azért, hogy "az Orbán-Simicska-háború" folytatódjon.
Tarlós István főpolgármester közölte, a közgyűlés után meghirdetett sajtótájékoztatón tájékoztatja a közvéleményt a BKV finanszírozásáról.

A rendkívüli ülést fideszes képviselők indítványára tartották meg, és a testület egyetlen napirendi pontként tárgyalta a fővárosi közterület-használattal kapcsolatos rendkívüli intézkedések megtételére vonatkozó javaslatot.

A Fővárosi Közgyűlés szeptember 30-án döntött arról, hogy szerződést bontanak a több mint hétszáz budapesti hirdetőoszlopot üzemeltető Mahir Cityposter Kft.-vel. A szerződést október 31-ével mondta fel a fővárosi önkormányzat, és egyben felszólította a céget, hogy a rendkívüli felmondást tartalmazó értesítésben megjelölt időponttól számított hatvan napon belül bontsa el a szerződés keretében telepített hirdetőoszlopokat. A döntést a kormányoldal azzal indokolta, hogy a szerződés súlyosan aránytalanul határozza meg a főváros jogait és kötelezettségeit, ezért felmerül a jó erkölcsbe ütközés miatti semmisség.

A Mahir akkor azt közölte: mivel a szerződés felmondása "nyilvánvalóan jogszabályba ütközik, egyben bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját is felveti", a cég a felmondás kézhezvétele után azonnal megteszi a szükséges jogi lépéseket azért, hogy megóvja törvényes jogait és érvényesítse jogos igényeit.

(Képünk illusztráció.)