Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tegnap megírtuk, hogy tárgyalások kezdett a Central-cégcsoport az Alexandra könyvterjesztői és kiskereskedelmi tevékenységeinek átvételére a tulajdonosokkal és a könyvkiadókkal A Centál Médiacsoport Zrt. dodonai választ adott arra a kérdésünkre, hogy érdeklődnek-e a könyves hálózat megvétele iránt.

Még nem kezdődött el a boltokban levő könyvek visszáruztatása. A könyveket a kiadók rendelték vissza az üzletekből a Matyi Dezső vezette nagykereskedőtől, a Könyvbazár Kft.-től. A szerződések szerint a nagykereskedelmi raktárakban levő kötetek visszaszállítására 30, míg a boltokban levőkre 60 napos határidő vonatkozik.

A visszaszállítást az is nehezítheti, hogy meg nem erősített hírünk szerint az üzletekbe szállító gépjárműveket is lefoglalták. A Céginfo.hu adatai szerint az Alexandra-csoporthoz tartozó, közúti áruszállítással foglalkozó, jelenleg 17 főt foglalkoztató Direkt Autópark Kft. ellen 2015-ben és 2016-ban adóhatósági végrehajtás indult, s ezek jelenleg is hatályosak. A társaság veszteséges, 2015-ben 86 milliós nettó árbevétel mellett közel 50 milliós mínuszt termelt. A kötelezettségállománya 139 millió forintra rúgott (ami mind rövid lejáratú kötelezettség).

Tegnap délután megbeszélést tartott a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) azokkal a könyves cégekkel, amelyek az Alexandra üzleteket működtető Rainbow Kft. és az üzleteket ellátó nagykereskedő Könyvbazár közötti elszámolási vita miatt nehéz helyzetbe kerültek. (A Könyvbazár több mint hárommilliárd forinttal tartozik a kiadóknak a könyvekért, a Könyvbazárnak viszont a Rainbow nem fizet - az elszámolási vitáról bővebben itt olvashat).

Az MKKE megbeszélésére Matyi Dezső nem ment el - írta a szerdai Világgazdaság. Kocsis András Sándor, az MKKE elnöke korábban tárgyalt az ügyben Matyival, aki az érdemi kérdésekre azt válaszolta: nem tudom. Az egyesület hárommilliárdos állami gyorssegélyt kért a nehéz helyzetbe került kiadóknak és nyomdáknak a kulturális kormányzattól, ezzel szerintük megakadályozható lenne a könyves piac összeomlása. A kormány egyelőre nem ad pénzügyi támogatást.

A szakma egyhangúlag azt követeli a Könyvbazártól és a Rainbow-tól, hogy a bizományba adott, a kiadók tulajdonát képező árukészlet ne legyen a Könyvbazár és a Rainbow elszámolási vitájának tárgya - írja szerdai közleményében az MKKE, amit az MTI közölt. Az értékesített kötetek után járó árrést haladéktalanul különítsék el, és utalják el időben a kiadók számára, elkerülve azt, hogy sajátjukként bánjanak a kiadók tulajdonával.

A szakma képviselői szerint a válság elhúzódása a tőkehiányos kis és közepes kiadók sorának bedőléséhez, tevékenységének felfüggesztéséhez, és a piac további szűküléséhez vezethet. Nehéz pénzügyi helyzetbe kerülhet több nyomda is - olvasható a közleményben.

Egy elhúzódó válság legnagyobb veszélye, hogy öt-tízmilliárdnyi fogyasztói árukészlet zúdul a kiadókra, annak szállítási és raktározási költségeivel együtt. Ennek következtében drasztikus leárazási hullám indulhat be, ami évekre tönkreteheti a rendszerváltás óta négy nagyobb válságot is megélt magyar könyvszakmát - írta az MKKE

Két éve a kiadók mentették meg az Alexandra hálózatot a bedőléstől azzal, hogy nem vonták vissza készleteiket és megállapodtak Matyi Dezsővel abban, hogy új cége, a Könyvbazár átvállalja a Pécsi Direkt Kft.-nél lévő tartozásokat, s azokat három év alatt kifizeti kamatmentesen. Matyi egykori központi cége, a Pécsi Direkt 2015 márciusában került felszámolás alá, közel tízmilliárdos kötelezettségállománnyal. A könyvnagykereskedelmet 2013 novemberétől a Könyvbazárba, a boltok üzemeltetését a Rainbow-ba szervezték, de külön cég vitte tovább a könyvkiadást, az informatikai szolgáltatást, az áruszállítást.