Idén 87 ezer tanuló kezdi meg középiskolai tanulmányait, akiknek csaknem az ötöde, 17 ezer diák költözik kollégiumba. A családok számára ez a változás komoly pénzügyi és logisztikai kihívást jelent - állapította meg a K&H Bank.

Ugyan az állami és egyházi kollégiumok ingyenes lakhatást biztosítanak, nőhet a családok pénzügyi terhe a költözést követően. Az étkezés és a közlekedés is olyan kiadás, amellyel korábban nem kellett ilyen nagy mértékben számolni.

A havi alapvető költségek 20 és 28 ezer forint között változnak egy diák számára, ezek legnagyobb részét a kollégiumi étkezés teszi ki. A hazautazásra alkalmanként 1,5-4,0 ezer forintot kell szánni.

A tanulóktól fokozott pénzügyi tudatosságot igényel a diákszállóba költözés, ugyanis egyes költségeket önállóan kell rendezniük. (Lerövidítené a kormány a nyári iskolai szünetet.)

A költözés a gyerekek személyiségfejlődésére is hatással van. A motiváltságuk és magabiztosságuk is nő az önállósodást követően - véli a bank által kérdezett pszichológus.

Címlapkép forrása: StockSnap