A fennálló biztonságpolitikai kockázatok különösen indokolttá teszik a hazai védelmi fejlesztéseket, amelyekkel jelentősen csökkenthető a függőség a külföldi beszállítóktól és nő az ellátás biztonsága - mondta Varga Mihály, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal haditechnikai eszközök exportellenőrzéséről tartott fórumán a Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint.

Varga szerint a védelmi beruházások a kormány társadalompolitikai céljaihoz is szorosan kapcsolódnak, így a munkahelyteremtéshez, valamint a kutatásfejlesztés fellendítéséhez. "A világ felelősen gondolkodó országainak egyikeként tudjuk, hogy az úgynevezett kettős felhasználású, vagyis a polgári és a katonai célra egyaránt felhasználható termékek exportjának ellenőrzése kötelességünk, Magyarország több területen is fellép a jogellenes kereskedelemmel szemben, ezzel nemhogy csökkenti, hanem növeli a gazdasági mozgásterét."

A miniszter emlékeztetett arra, hogy az Irinyi Tervben meghatározták azt a hét kiemelten fejlesztendő ágazatot, amelyek biztosíthatják ipari termelés növekedési lendületének fenntartását, illetve emelését, ezek között szerepel a védelmi ipar, a szerszámgépgyártás, valamint az infokommunikációs szektor is. Az utóbbi két terület kifejezetten sikeres, hiszen a 2014-es évhez képest tavaly közel 100 millió euróval emelkedett az exportjuk - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.