Több fuvarozóra lesz szükség, és többe kerül a fuvarozás - egyebek között ilyen pénzügyi következményei lesznek annak, ha belátható időn belül nem sikerül megoldást találni a migráció kapcsán keletkezett legújabb helyzetre - mondta Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary ügyvezető főtitkára a lapnak.

Az osztrák kormány a határozatlan időre szóló döntése miatt több kilométeres sorok alakultak ki a határ magyarországi szakaszán, az M1 autópályán 25-30 kilométeres dugó alakult ki. A járművek nem állnak, hanem a határ előtt araszolnak, ami ezért beleszámít a vezetési időbe, de valójában a jármű nem a tervezett időbeosztás szerint végez munkát, ezért nem a megfelelő mértékben termel pénzt, miközben a szállítási idő növekszik - mondta Dittel. Emiatt több fuvarozóra is szükség lesz, illetve lenne az amúgy is sofőrhiánnyal küzdő ágazatban, miközben drágul a fuvarozás.

A költségek, a humánerőforrás várható növekedése mellett más, például pszichés következményei is lehetnek az új helyzetnek: ezek a járművezetők ugyanis már elszoktak attól, hogy a nyugati országok határain ilyen hosszasan kelljen várakozniuk.

Egyelőre nem okozott különösebb fennakadást az ausztriai határellenőrzés szigorítása, de ha továbbra is minden teherautót megállítanak, a helyzet változhat - nyugtatott Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke.