BUX
40026

A Magyar Telekom lett a kormányzati mobilszolgáltató

A Magyar Telekom Nyrt. biztosíthat "kormányzati hangalapú csomagokat” a kormányzati szerveknek és az önként csatlakozó intézményeknek, nettó ötmilliárd forint keretösszegben.

Domokos Erika, 2017. február 6. hétfő, 16:34

A Magyar Telekom Nyrt. nyerte meg a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) mobil távközlési szolgáltatások központosított közbeszerzési eljárásának keretében a "kormányzati hangalapú csomagok" biztosítására kiírt részt. A szerződéskötést követő 39 hónapban a Magyar Telekom és leányvállalata, a T-Systems Magyarország Zrt. látja el a teljes érintett kört, vagyis a kormányzati szervezeteket és a rendszerhez önként csatlakozó intézményeket (önkormányzatokat, intézményfenntartókat, bíróságokat) alapvetően mobil hang és hozzá kapcsolódó mobil internet szolgáltatással - közölte a Magyar Telekom.

Az eljárás keretösszege 5 milliárd forint, az érintetti kör tekintetében közel 200 ezer sim kártyát jelent. "Büszkék vagyunk arra, hogy a pályáztatási eljárást követően ezzel a jelentős sikerrel kezdhetjük az évet. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy minden érintett megelégedéssel vegye igénybe szolgáltatásainkat" - mondta el Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója a szerződéskötés kapcsán. Az intézmények 2017 februárjától kezdhetik meg a szerződéskötést a szolgáltatóval.

A KEF közbeszerzését két részre osztották, az egyik kormányzati hangalapú csomagok megrendelésére szólt ötmilliárd forint keretösszegben, míg a másik rész kormányzati adatcsomagokra nettó kétmilliárd forint értékben.

A kormányzati szervek eddig három mobilszolgáltatótól vásárolhattak - elméletileg - szoláltatásokat, a KEF 2013. december végén kötött keretmegállapodást a Vodafone Zrt.-vel, a Magyar Telekom Nyrt.-vel és a Telenor Zrt.-vel, nettó 4,5 milliárd forint keretösszegben. Ennek hatálya 2015. december végén lejárt, de azt meghosszabbították az új keretmegállapodás hatályba lépéséig.