A Malév megmentésére készül a kormány annak a titkos kormányhatározatnak az alapján, amely a közelmúltban született - írta a pénteki Magyar Hírlap. A lap úgy tudja, hogy a közelmúltban egy titkos kormányhatározat és egy úgynevezett "jegyzőkönyvi határozat" is született.

Az előbbi arról döntött, hogy a légitársaság részvényeinek egy része visszakerül a magyar állam tulajdonába. A lap szerint "úgy hírlik", hogy a magyar és az orosz állam vitájának rendezésébe mediátorként bevonták a Deutsche Bank londoni leánybankját. A magyar állam a Malévot jelenleg birtokló AirBridge Zrt.-n, illetve egy kockázatitőke-társaságon keresztül szállna be a társaságba - olvasható a cikkben.

Információik szerint a terv megvalósulása esetén az orosz és a magyar állam 150 millió euróval segítené meg a Malévot. A Magyar Hírlap ismeretei szerint a légi céggel kapcsolatos jegyzőkönyvi határozatban az áll: a kormány tudomásul veszi, a pénzügyminiszter arra utasította az MNV Zrt.-t, hogy ne hajtsa be a Malévon a több milliárd forintos állami tartozását.

Ezzel kapcsolatban a cikk viszont megjegyzi: ha a MNV Zrt. maga mond le a követelésről, akkor az jogellenes, ha pedig a kormány tudomásul veszi ezeket a döntéseket, maga is "súlyos törvényellenességet követ el" - mindez pedig felveti a hűtlen kezelés gyanúját.