BUX
39871

A nagybetétesek fölöslegesen kockáztatnak

Negyvenezer betétes 3,7 milliárd forintot kockáztat, mivel betétösszege meghaladja az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által garantált 100 ezer eurót.

Nagy László Nándor, 2011. augusztus 19. péntek, 12:11

A pénzintézeteknél az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) szempontjából érdekes megtakarítási állomány 18 év növekedést követően tavaly év végére mintegy 300 milliárd forinttal, 1,8 százalékkal 16640 milliárd forintra csökkent - közölte az ez év júniusi díjbevallásokon alapuló statisztikát az OBA. A megtakarításokon belül a betétbiztosítással védett állomány ugyanakkor 0,2 százalékkal 12204 milliárd forintra emelkedett. Az egy főre eső átlagos betétösszeg 1,236 millió forint. A bankok betéteseinek átlagos betétösszege 852 ezer forint. A takarékszövetkezetek betéteseinek átlagos betétösszege ennél valamivel alacsonyabb, 662 ezer forint.Miután idén először a bankoknak a díjbevallásban minden egyes ügyfélre konszolidált kimutatást kellett közölniük, a Konszolidált Biztosított Betéti (KBB) adatnyilvántartás arra is választ adott, hogy a pénzintézeteknél fellelhető 9,87 millió betéttulajdonosból összesen 39217 betétesnek volt magasabb lekötött betétállománya a törvényi 100 ezer eurónál ((közel 27 millió forintnál). Az ügyfelek 0,4 százalékát kitevő ezen kör ugyanakkor a betétállomány 30,4 százalékát kitetvő 3,709 milliárd forint után nem kaphat biztosítási védelmet, ugyanis a törvény értelmében őket is csak 100 ezer euróig lehetne kártalanítani - így ők átlagban 95 millió forintot kockáztatnak.Miután idén januártól ugrott meg a védelmi szint mértéke, az OBA kártalanítási kötelezettsége is nagyot, 7553 forintról 8495 milliárd forintra emelkedett. A fentiek nyomán érthető, hogy az OBA a korábbi év 0,2 ezrelékes betétbiztosítási díját 2011-tól a háromszorosára emelte, a pénzintézeteknek így a bevallott állomány után a tavalyi 2,435 milliárd forint után idén 7,322 milliárd forintot kell majd befizetniük az alap pénztárába. A díjemelést indokolta, hogy még az így 88 milliárd forintra nőtt kártalanításra fordítható OBA-vagyon ellenére a betétbiztosítás fedezettségi mutatója az előző évhez képest 2011-re 1,04 százalékra csökkent.