Élelmiszerbiztonsági szempontból valamennyi termék megfelelt az előírásoknak, egyéb szabálytalanságok azonban ezúttal is előfordultak. Összesen 11 termék esetében kellett hatósági eljárást indítani: négynél súlyos minőségi hiba, míg hét vajnál jelölési probléma miatt - adta hírül a hivatal.

A boltok kínálata alapján 19 előállító 33 különböző termékét vizsgálták meg a Nébih szakemberei, melyeket laboratóriumi körülmények között teszteltek biztonsági és minőségi paraméterek alapaján.

Biztonsági szempontból a peroxid számot mérték a hatóság munkatársai, amiből a termékek avasságára lehet következtetni. E téren nem akadt kifogásolnivaló, ahogyan nem találtak szabálytalanságot a termékek növényi zsír kimutatására szolgáló vizsgálatokat követően sem.

Megmérték a négy "laktózmentes" feliratú vaj laktóztartalmát is. A vizsgált vajak laktóztartalma mind a négy esetben kimutathatósági határérték alatt volt, azaz megfelelt az előírásoknak.

Minőségi paraméterek szempontjából már nem ennyire pozitív a mérleg, Egy esetben a víztartalom meghaladta a 16 százalékos határértéket, míg a másik három esetben sem a tejzsír sem a víztartalom nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak.

A jelölési előírásoknál hét terméknél volt probléma, ezek közül a legsúlyosabb, hogy egy vajnál nem tüntették fel a gyártás során hozzáadott - egyébként engedélyezett - adalékanyagot, a karotint (E 160a színezék).

A kedveltségi tesztelésen laikus és szakértő kóstolók pontozták a termékek küllemét, illatát, ízét, állagát és kenhetőségét. Ezen szempontok alapján a legkedveltebb termék a Magyarországon előállított Auchan Tuti tipp vaj lett. Másodikként a német Meggle márkázott vaj, míg harmadikként az osztrák Milfina Lactofree végzett.

További információk itt olvashatók.

(Képünk illusztráció.)