A lap információi szerint a milliárdos Széles Gábor tulajdonában lévő Echo TV-ben a munkatársak hetek óta azt beszélik, hogy hamarosan új tulajdonos jöhet a házhoz. A tévénél megjelent a Századvég Alapítvány több vezető munkatársa, a műsorok szervezésekor is tanácsokat adtak.

Az Echo-Századvég-együttműködés eredményeként a televízió ősszel két olyan produkciót indít, amelyben állandó szereplő lesz a Századvég munkatársa. Széles Gábor megerősítette a Népszabadságnak, hogy "a Századvég Alapítvány munkatársainak közreműködésével két új, hetente jelentkező televíziós produkció indul főműsoridőben, ezzel is erősítve a szellemi műhelymunkát a polgári konzervatív média világában, amit az Echo Televíziótól (is) elvárok". Széles ugyanakkor közölte, nem tárgyal a Századvéggel a tévé eladásáról.

A Hír TV több munkatársát, ahogy a tavaly februári G-nap után, úgy idén nyáron is hívták, hogy hagyják ott Simicska Lajos Hír TV-jét, amelynek "bizonytalan a jövője", és igazoljanak az átszervezés alatt álló Echo TV-hez, amelynek mostani vezérigazgatója, Farkas Boglárka is Hír TV-s volt.

A piacon arról is pletykálnak, hogy a Hír TV-t áttehetik a kábelszolgáltatók az alapcsomagokból a drágább, de jóval kevesebb nézőt elérő csomagokba, ami a reklámbevételeikre lenne rossz hatással. Néhány szolgáltatónál az Echo kerülhet a helyére - olvasható a Népszabadságban. (A Hír TV átlagos közönségaránya júliusban hozzávetőlegesen 105 ezer néző, az Echóé a Nielsen Közönségmérés adatai szerint 16-17 ezer néző.)