Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ma a mobiltelefont használó internetezők 68 százaléka havonta ötezer forintnál kevesebbet költ ilyen szolgáltatásra  − mondta lapunknak Pintér Róbert, az Ipsos online ügyfélkapcsolati igazgatója egy általuk készített felmérés alapján.  A tanulmányból az is kiderült, hogy az okostelefon-vásárlók kétharmada − a tavalyi méréssel teljesen megegyező módon − nem hajlandó 30 ezer forintnál többet adni egy új készülékért.

A leendő vevők tehát arra várnak, hogy az árak megközelítsék ezt a lélektani határt, s ha ez az év végéig bekövetkezik, nagyon sokan találnak majd okos telefont a karácsonyfa alatt, aminek hatására akár meg is duplázódhat idehaza az okostelefon-tulajdonosok száma a jelenlegi adatokhoz viszonyítva. A 18 évesnél idősebb internetezők 24 százalékának van jelenleg okos telefonja Magyarországon, míg a többiek közel fele szeretne ilyen készüléket a jövőben, de több mint a felük elutasítja az áttérést. Egy éven belül az emberek kicsivel kevesebb mint negyede  tervezi, hogy ilyen készüléket vásárol. (Egy másik felmérés szerint körülbelül 1,3 millió okos telefon van Magyarországon).

Akik okos telefont szeretnének, azok elsősorban azzal indokolják döntésüket, hogy ezekben a készülékekben több a funkció, magasabb a technikai szintjük  de meghatározó az egyszerű emberi kíváncsiság is, végül sokan pusztán a nagyobb kijelzőt részesítik előnyben. Akik elutasítják az eszközt, részben ugyanazokra az érvekre hivatkoznak, ami mások számára előnyként jelenik meg: 20 százalékuk szerint azért nincs szüksége okos telefonra, mert az tele van felesleges funkciókkal. A divatosságnak visszatartó ereje is van, 16 százalékuk pedig úgy véli, hogy drága dologról van szó − őket valószínűleg meggyőzhetné, ha esne az eszközök ára −, egy részük megszokta a hagyományos mobiltelefóniát, emiatt nem szívesen térne át. Mindebből úgy tűnik, hogy az idehaza leginkább jellemző 1,5-3 éves átlagos készüléklecserélési időt figyelembe véve nem várható, hogy gyorsan többségbe kerülnének Magyarországon az okos telefont használók.

Továbbra is a legtöbben telefonálásra, sms-küldésre használják telefonjukat, de akkor is sokan a telefon után nyúlnak, ha számológépre vagy naptárra van szükségük. Az okos telefonnal rendelkezők azonban sokkal többször használják például fényképezésre, zenehallgatásra, játékra a készüléküket, mint azok, akiknek nincs ilyen.

Továbbra is igaz azonban, hogy az emberek többségét hidegen hagyja, milyen operációs rendszer van a mobilján, bár 2010-hez képest némileg javult a helyzet . A mobil operációs rendszerek kommunikálása azonban nem múlt el nyomtalanul, mára az Android vált a legismertebb mobil operációs rendszerré.