Akcióban a magyar milliárdosok

Az Apáthy család és Nyúl Sándor érdekeltségei is bekerültek az új, legalább egymilliárd forintos alaptőkével létrehozott cégek klubjába a Céginfo.hu adatbázisa szerint.
Napi.hu, 2014. május 6. kedd, 09:33

Idén március 31-ig 9689 társas vállalkozás kezdte meg a működését Magyarországon - derül ki a Wolters Kluwer Kft. és a Napi.hu által üzemeltetett Céginfo.hu adataiból. Ez több mint 16 százalékos növekedés az előző évi valamivel több mint nyolcezerhez képest. Jelentős, több mint egymilliárdos tőkével viszont a tavalyi néggyel szemben csak két társaság alakult.

Egy Demján Sándor és egy Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó cég is tagja volt 2013 első negyedévében annak a mindössze négytagú elit listának, amelyen a legalább egymilliárd forintos alaptőkével újonnan létrehozott társaságok szerepeltek (további két szereplője pedig egy vagyonkezelő holding és egy átalakult szállodavállalat volt).

Idén a tavalyi néggyel szemben csak két olyan társaság kezdte meg a működését március 31-ig, amely tőkéje elérte az egymilliárd forintot. Az egyik az Apáthy család érdekeltségébe tartozó Hídépítő-csoport egy új cége, az A-Híd Építő Zrt., amely tőkéje 3,651 milliárd forint, míg a másik a Demján Sándor üzlettársaként ismert Nyúl Sándor (képünkön) vagyonkezelő vállalkozása, az 1,285 milliárdos tőkéjű a Daseda Kft. - derül ki a Wolters Kluwer Kft. és a Napi.hu által üzemeltetett Céginfo.hu adataiból.
Holott egyébként az újonnan alakult cégek száma a tavalyi néhány százalékos visszaesés után ismét növekedésnek indult. Az első negyedév végéig 9689 vállalkozás kezdte meg a tevékenységét - és ez a szám kissé még emelkedhet is, mivel a társaságok egy részének bejegyzése, főleg eljárási és adminisztratív okok miatt, akár hónapokig is elhúzódhat -, míg egy évvel korábban ez a szám csak 8290 volt.

A csaknem 17 százalékos növekedés hátterében főként a kft.-alapítási kedv növekedése áll. A tavalyi 7468-cal szemben az idei első negyedévben csaknem kilencezer (8920) új kft. jött létre - ez közel húsz százalékos emelkedés -, vagyis több mint ahány új vállalkozás összesen elindult egy évvel korábban. Abszolút értékben kissé, arányaiban jelentősen nőtt az induló részvénytársaságok száma is: 72-ről 85-re, vagyis 18 százalékkal. Kevesebb betéti társaság alakult viszont (581 után 523, ami tíz százalékos visszaesést jelent).

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

karamiki, 2014.05.06 14:12

Akkor ezek sokkal jobbak, mint a külföldi multik? Ki örülhet még ennek rajtuk kívül?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2014.05.06 12:53

@RealMan: Ha már a magyar viszonyokról ilyen véleménye van, ideje lenne Magyarországon laknia hozzá.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

mettor, 2014.05.06 10:59

@RealMan:" ...Mert felemelték a képviselők fizetését,..."
Igen, Magyarország jobban teljesít! Jobb munkáért jobb fizetés jár! A saját munkájukat értékelték a maguk számára, és hosszas gondolkodás és erkölcsi tusa után nehéz szívvel ugyan, de az emelés mellett döntöttek.
Emiatt napokig nem tudnak majd aludni a lelkiismeret furdalás okozta sokk miatt. Egyesek felteszik a kérdést vajon jól döntöttünk? Eleget emeltünk? :-))))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

jobbajobb, 2014.05.06 10:50

..Magyarországon 10 % a vállalti nyereségadó ,nem sok...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RealMan, 2014.05.06 10:18

A magyar milliárdosok soha nem vitték előre az ország dolgait, semmilyen kérdésben. Ezért egy magyar milliárdos számomra csak egy gócpont, egy fekély.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html