Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken jelentette be, hogy visszavonta az Alba Takarékszövetkezet működési engedélyét, miután a betétesek biztonsága érdekében a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) kizárta tagjai közül az Alba Takarékszövetkezetet.

Németh Lászlóné közleménye szerint a kártalanítás három héten belül megkezdődhet, az ügyfelek mindenről időben tájékoztatást kapnak. A kártalanítás folyamatáért felelős szervezetek a korábbi esetekben is egymással együttműködve, sokszor a jogszabályok adta határidőt megelőzve tudták az ügyfeleket jogos követeléseikhez juttatni.

A Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára azt is közölte: az Országos Nyugdíjfolyósító a nyugdíjakat már nem a takarékszövetkezeti számlákra utalja el, azokat a Magyar Posta kézbesíti. Az adóhatóság méltányosan jár majd el azokkal a számlatulajdonosokkal, akik a történtek miatt nem tudnak eleget tenni adófizetési kötelezettségüknek. A még ki nem utalt munkabérek esetében a munkavállalók készpénzben vagy egy másik bankszámlára utaltatással juthatnak jövedelmükhöz.

Az Alba Takarékszövetkezet működési szabálytalanságainak feltárása bizonyítja, hogy a kormány helyesen lépett, amikor a korábban átláthatatlanul és megfelelő ellenőrzés nélkül működő takarékszövetkezeti ágazat megújítása és felügyeletének megerősítése mellett döntött - hangsúlyozta. E nélkül az Alba takarék még ma is kezelné a gyanútlan ügyfelek pénzügyeit - tette hozzá az államtitkár.

A takarékszövetkezeti szektorban végzett átvizsgálás eredményeinek kiértékelése csaknem teljesen lezárult, és legkésőbb 2014. december 10-éig befejeződik a folyamat. A megújult takaréki hálózatban minden eddiginél stabilabb, versenyképesebb hitelintézetek lesznek, ahol a betétesek pénze duplán is biztonságban lesz. Egy olyan garanciaközösség létrehozása zajlik most, ahol az ügyfelek megtakarításaira az OBA-n felül a teljes szövetkezeti hitelintézeti rendszer vagyona is fedezetet nyújt. A garanciaközösségbe a jelenlegi 20 tag mellé újabb 15 takarékszövetkezetet vesznek fel a következő hét elején, az év végére pedig minden, a szigorú feltételeket teljesíteni tudó takarék része lesz annak. Gazdálkodási szempontból a legbiztonságosabb és legátláthatóbb hitelintézeti szövetség állhat fel idén - tette hozzá Németh Lászlóné.

Az MNB pénteken közölte, hogy visszavonta az Alba Takarékszövetkezet működési engedélyét, miután a betétesek biztonsága érdekében a SZHISZ kizárta tagjai közül az Alba Takarékszövetkezetet. A jegybank betét-kifizetési tilalmat rendelt el, és felügyeleti biztosokat rendelt ki a takarékszövetkezethez.

Az SZHISZ és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. közös sajtóközleménye szerint azután döntöttek a takarékszövetkezet kizárásáról, hogy a szakértői vizsgálat súlyos tőkehiányt, működési szabálytalanságokat tárt fel, és a hitelintézet menthetetlennek bizonyult. Tájékoztatásuk szerint a takarékszövetkezet prudens működésének helyreállítása érdekében az elmúlt hónapokban tett intézkedések nem vezettek eredményre, lehetetlenné vált az intézmény tőkehelyzetének piackonform módon történő rendezése. A takarékszövetkezet pénzügyi összeomlásának megelőzése és a betétesek megtakarításainak védelme érdekében az SZHISZ igazgatósága augusztus 29-én végül kizárta az Alba Takarékszövetkezetet az Integrációs Szervezetből és döntéséről tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bankot.