Összességében kedvezőnek találjuk a kombinált mikrohitel program feltételeinek változásait, azonban meglátásunk szerint továbbra is probléma, hogy eddig csak kevés vállalkozás találkozott a programmal, nem ismerik a részleteit, illetve az is, hogy a mikrovállalkozások számára nehezen oldható meg a támogatások utófinanszírozásáig szükséges összegek biztosítása - közölte Moskovits Pál,  BG Finance Zrt. vezérigazgatója. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tavaly bevezetett kombinált mikrohitel programját legutóbb év elején módosították: egyrészt nyolcmillióról 20 millióra emelték a felvehető hitel összegét - az igényelhető maximális vissza nem térítendő támogatás összege pedig négyről 10 millió forintra nőtt -,  másrészt eltörölték az igénylők 200 millió forintos árbevétel korlátját. Ez utóbbi azonban várhatóan nem növeli érdemben a kedvezményezett, programba bevonható vállalkozások körét, mivel megmaradt az eddigi foglalkoztatotti létszámkorlát az igénylők esetében

Emellett az NFÜ lehetővé tette a szövetkezeti hitelintézetek, takarékszövetkezetek és hitelszövetkezetek belépését a közvetítői körbe, szélesítve ezáltal a területi lefedettséget is. Ugyanakkor a cég szerint előbbiek valódi piacra lépéséig még jó idő eltelik majd, mivel a belső szabályzatok, hirdetmények, tájékoztató anyagok elkészítése, valamint az ügyintézők felkészítése időigényes folyamat. A BG szerint is indokolt, hogy a nem a PSZÁF felügyelete alatt működő közvetítők, például a vállalkozásfejlesztési alapítványok esetében 10 millió forintban maximálták a közvetíthető hitelösszeget.

A legnagyobb problémát továbbra is a vissza nem térítendő támogatás utófinanszírozott jellege jelenti a legnagyobb akadályt a program alkalmazhatósága szempontjából, mivel ezt az összeget a vállalkozások  működési cash-flowjából kell tudni akár hónapokra kivonni - mondja Moskovits Pál. Ez ugyanis kifejezetten nehéz a forráshiányos mikrovállalkozások esetében. A BG szerint azok a közvetítők, akik erre akár más forrásból megoldást tudnak az ügyfeleknek nyújtani, jelentős előnyre tehetnek szert.

A vállalkozásoknak számos esetben nehézséget okoz a pályázati kiírás megértése és pontos kidolgozása; tovább javíthatná a Program sikerét és akár gyorsítaná a hitelezési folyamatot, ha a közvetítők is támogathatnák külön díjazás ellenében az ügyfeleiket pályázatírási tevékenységgel - fogalmaz a cég közleménye. A BG tapasztalatai szerint az is akadályozza a kombinált mikrohitel program sikerességét, hogy eddig csak kevés vállalkozás szerzett tudomást erről a lehetőségről, és nehezen érthető számukra a program.