A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. közölte a Közbeszerzési Értesítőben. A felújítás becsült ellenértéke 2 milliárd 467 millió forint volt.

Mint a Napi.hu januárban hírül adta: az Olof Palme-házat felújítják, vendéglátó- és rendezvényhelyszínként hasznosítják a jövőben. Az eredményt tartalmazó közleményből kitűnik, hogy az épület pincéből, földszintből és emeletből áll, a bruttó területe 3406 négyzetméter. A feladat - egyebek mellett - a pince víz elleni és hőszigetelése, a falak felújítása, korhű újjáépítése, a nyílászárók cseréjével együtt.

Az Épkar a kormányzati beruházások egyik sikercége, részt vesz a West Hungária Bau Kft-vel (WHB) együtt a budapesti Károlyi-Csekonics palotaegyüttes felújításában nettó 10,8 milliárd forintért, részt vett  a Császár-Komjádi uszoda felújításában - a WHB biatorbágyi székhelyén fióktelepet is működtető - Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt.-vel (FÉSZ), nettó 3,3 milliárd forintért. Az Épkar a WHB-vel, a FÉSZ-szel és a Magyar Építővel építi a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság irányító és logisztikai központját 3,9 milliárdért, és a Budai Vigadó épületében lévő Hagyományok Háza felújításának közbeszerzését is megnyerte fővállalkozóként az előzetesen becsült nettó 3,45 milliárd forint helyett 4,6 milliárd forintos ajánlattal.

A nyertessel az ajánlatkérő november 17-én kötötte meg a szerződést. Indult még a tenderen a mostanában a közbeszerzéseken gyakran nyertes ZÁÉV Zrt. is.




.