Álomüzletet kötöttek az állami médiával

Kálomista Gábor cége az állami média legnagyobb beszállítója, eddig 3 milliárd forintnyi megrendelést kapott - írja a Népszabadság. Halkó Gabriella volt cégei másfél milliárdos munkához jutottak.
Napi.hu, 2016. június 27. hétfő, 11:44

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közzétette az 5 millió forintos értékhatárt meghaladó szerződéseinek listáját. Ebből kiderül, hogy a Kálomista Gábor filmrendező résztulajdonában álló Megafilm Service újabb 330 millió forintot fizet a Csak színház és más semmi című filmsorozat, illetve 330 milliót az Egynyári kaland című tévéjáték folytatásáért - olvasható a Népszabadságban. Az előbbi sorozat első évadának nézettsége 240-310 ezer között alakult, míg az utóbbi tinisorozaté 257 ezres volt, amely nem nagy siker, de nem is bukás.

Az elmúlt négy évben a Megafilm Service vált az MTVA egyik legnagyobb beszállítójává. Kálomista cégének megrendelésállománya a mostanival eléri a hárommilliárd forintot, erről más rendezők nem is álmodhatnak. A cég gyártotta a Fapadost, a Hacktiont, valamint a Munkaügyek "irreality show-t", de a Megafilmtől rendelték meg az M4 Sport csatorna népszerűsítő kisfilmjét is. A cég stabilan nyereséges, tavaly az adózás előtti eredménye megközelítette a 100 millió forintot, tavalyelőtt meghaladta a 150 milliót - írta a napilap.

Más is jól járt

A Megafilm mellett a Habony Árpád miniszterelnök főtanácsadóval jó viszonyt ápoló Halkó Gabriella egykori cégei, az Apropó Média és a Summa Produkció az MTVA másik nagy beszállítócsoportja. Ezek a cégek eddig nagyjából másfél milliárd forint megrendelést kaptak. Az Apropó gyártja a Ridikül című talkshow-t, a Dalt és mostantól a Maradj talpon! vetélkedőt. Halkó az év elején eladta a részét mindkét cégben a korábbi tulajdonostársának, még mielőtt kinevezték az Andy Vajna tulajdonába került TV2-csoport gazdasági és stratégiai igazgatójának - hívja fel a figyelmet a Népszabadság.

HOZZÁSZÓLÁSOK