A Vatera (www.vatera.com) közép-kelet-európai internetes aukciós ház bejelentette, hogy az iEurope Fund és a számos közép-európai befektetéssel rendelkező amerikai internetguru Esther Dyson, az EDventure Holdings elnöke összesen 650 ezer dollárt fektet a társaságba. A Vaterát 2000 őszén alapította a korábbi Seagram-tulajdonos Edgar Bronfman jr. és más befektetők magánbefektetéseire szakosodott eQuest kockázati tőkealap több mint egymillió dollár befektetéssel. Az alapítók korábban eladták üzletrészüket, jelenleg a menedzsment, az iEurope és Esther Dyson a cégcsoportot összefogó holland holding tulajdonosai. A Vatera a régió eBay-típusú piactere, amelynek 90 ezer regisztrált felhasználója van és egyike azon ritka közép-kelet-európai internetes vállalkozásoknak, melyeknek ebben az évben sikerült tőkebevonást végrehajtani. „Cégünk a befektetett összeget a Magyarországon, Lengyelországban és Csehországban már meglévő piactereinek fejlesztésére és a régióban való további terjeszkedés lehetőségének kidolgozására kívánja fordítani” – nyilatkozta Martin Illner, a Vatera vezérigazgatója. A Vatera jelenleg a leglátogatottabb internetes piactér Csehországban és Magyarországon, s Lengyelországban is piacvezető pozícióba szeretne kerülni. A cég árbevételét nem hozták nyilvánosságra, de a növekedés havonta 25 százalékos – állítja Czirják László, az iEurope elnöke. A társaság egyelőre üzemi szinten nem nyereséges, de ez év végére nullszaldóra, jövőre pedig jelentős nyereségre számítanak. A Vatera aukciós üzleti modellje bármely magánszemély vagy vállalat számára lehetővé teszi az internetes kereskedelmet, emellett vállalatokkal is partneri kapcsolatot alakít ki elfekvő készletek, felesleges eszközök és egyéb nagy volumenű termékek internetes aukciókon történő értékesítésére. A regisztrált felhasználók a Vatera oldalain az általuk megfelelőnek tartott áron juthatnak hozzá a keresett árucikkekhez. A 2000-ben alapított, jelenleg 5 főt foglalkoztató Vatera Hungary Kft. stratégiai szövetségese az Index, a piac egyik legnagyobb általános hírportálja és a műtárgykereskedő BÁV Rt. „A régióban mindenhol tárgyalásokat folytatunk vezető disztribútorokkal, és igyekszünk bevonni újabb stratégiai fontosságú területeket is” – mondta Valner Szabolcs, a Vatera magyarországi ügyvezető igazgatója. Czirják szerint a régióból eddig hiányzott egy valóban nyitott és hatékonyan működő piactér.