A bejelentés szerint a szakember november 20-ától veszi át a kiadó irányítását, miután távozik a cégtől Pusztay András vezérigazgató.

Andacs Botond közgazdász, médiaszakember, pályáját 2001-ben kezdte újságíróként, majd több internetes szolgáltatás termékmenedzsere, az utóbbi időben többek között a port.hu programportál vezetője volt.

Maximálisan bízunk Botond médiavállalat-irányítási tapasztalatában és korábbi eredményeiben. Vezetésével az Index marad, ami eddig, a magyar internet meghatározó, piacvezető tartalomszolgáltatója - mondta Bodolai László, az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke.

Az a célom, hogy első számú hírforrásként, ahol a legtöbben követik a fontosabb eseményeket, a következő években is az Index határozza meg a hazai hírpiacot. Pozíciónk megerősítéséhez az Index alapértékeire, a szerkesztőség függetlenségére, az objektív és gyors hírszolgáltatásra, és a kiadótól megszokott, a hazai piacon úttörő tartalomszolgáltatási megoldásokra támaszkodunk - fogalmazott Andacs Botond.

Nagy várakozással tekintek a Botonddal való közös munka elé, hétfőtől a mi felelősségünk, hogy az Index olyan maradjon, mint most, vagyis mindenféle külső befolyásolástól mentes újság. Andrásnak sok sikert kívánok, mindig jó szívvel fogok rá, valamint azokra a nagyszerű indexes projektekre gondolni, amiknek közösen voltunk részesei az elmúlt években - közölte Tóth-Szenesi Attila, az Index.hu főszerkesztője.

Pusztay András hét év után távozik az Indextől. A rövid ideig az Indexvideót vezető, majd 2011 szeptembere óta az Index.hu Zrt. ügyvezető- és vezérigazgatójaként a lapot irányító szakember más iparágban folytatja tevékenységét. "Életem egy meghatározó szakasza zárul ma le. Köszönöm az elmúlt évek közös munkáját és élményeit, és sok sikert kívánok minden munkatársamnak" - mondta Pusztay András.

Frissítés:

Pusztay András pályáját a Sziget Kft. marketingkommunikációs igazgatójaként folytatja - adta hírül a Sziget Sajtóiroda. A poszton Kádár Tamást váltja, aki ezután cégvezetői feladataira fókuszál.

Pusztay pályafutását 1997-ben kezdte a Magyar Rádiónál, később az InfoRádió politikai tudósítója, majd a TV2 Naplójának riportere lett. Ezt követően 2005 és 2009 között az M1 csatorna programigazgatója volt, 2010-ben került az index.hu-hoz, ahol 2011-től töltötte be az ügyvezetői, majd vezérigazgatói posztot.