BUX
38657

Áruházakat zárhat be az Electro World

Elszámolta magát az Electro World új tulajdonosa, finanszírozás nélkül több áruházra kerülhet lakat a közeljövőben - írja a Világgazdaság.

NAPI, 2011. január 21. péntek, 08:31

Két-három áruházát is bezárhatja a ma 13 üzlettel működő Electro World (EW) - írja a Világgazdaság pénteki száma. Polgár Csaba tulajdonos-cégvezető szerint még menthető a helyzet, a lapnak elmondta: most elemzik az áruházakat, tárgyalnak a bérbeadókkal.

Üzleteiket tavalyelőtt szervezték egy-egy kft.-be, hogy mindegyik önállóan érje el a hitelképességhez szükséges eredményességi mutatókat. Ha ez nem sikerül, be kell zárni az adott áruházat - tette hozzá Polgár.

A lap szerint két cég már kapott százmilliós bankgaranciát, így a szállítóktól is nagyobb mennyiségű árut vehetnek át. A cégvezető elismerte, hogy az egyik szállító felszámolási eljárást indított az Electro World Magyarország Kft. ellen.

Az EW-nek tízmilliós tartozásai vannak, ezzel kapcsolatban a tulajdonos azt mondta: "elszámolták magukat". Amikor 2009 májusában átvették a céget a brit Dixons csoporttól, azt gondolták, gyorsan ki tudják javítani a számokat, így könnyen jutnak finanszírozáshoz. Ezzel szemben az elmúlt év végéig hitelbiztosítás és banki finanszírozás nélkül működött az EW - írja a lap. A múlt ballasztjának tartja a cégvezető, hogy a Dixons négy-hatezer négyzetméteres áruházakat nyitott, ám ekkorák még a válság előtt sem lehettek nyereségesek.