Átadták Magyarország legnagyobb naperőművét a Mátrában

Elkészült Magyarország legnagyobb fotovoltaikus erőműve; a Mátrai Erőmű Zrt. beruházásában a Mátra lábánál mintegy 6,5 milliárd forintos ráfordítással megépült 16 megawattos (MW) teljesítményű létesítményt szerdán adták át.
MTI, 2015. október 14. szerda, 13:14

A Mátra lábánál mintegy 6,5 milliárd forintos ráfordítással megépült létesítmény 16 megawattos (MW) teljesítményű. A fejlesztéssel Közép-Európa legnagyobb kapcsolt szén- és megújuló-energia erőműve jött létre.

A cég tájékoztatása szerint a Mátrában, az Őzse-völgyi zagytározó sík felületén 30 hektáron kialakítandó szolármezőn 72 ezer 480, déli irányba tájolt napelemet helyeztek el. Az innen nyert energiát a meglévő távvezeték-hálózatba táplálják be, ezzel egy kisebb város, mintegy négyezer háztartást képesek ellátni zöldenergiával.

A felerészt az erőmű által biztosított forrásból, felerészt pedig fejlesztési adókedvezmény igénybevételével megvalósult beruházás mintegy 24 ezer tonnával csökkenti a magyarországi széndioxid-kibocsájtást.

"Maradni fogunk, és a magyar energiagazdaság minden szereplőjével közösen fogjuk alakítani a magyarországi energiagazdálkodás jövőjét" - jelentette ki Marie-Theres Thiell, a részvénytársaság felügyelőbizottságának elnöke, utalva arra, hogy az RWE éppen húsz esztendeje van jelen Magyarországon.

Hangsúlyozta, hogy ma büszkék erre az RWE-csoporton belül is egyedülálló létesítményre, bár 2013-ban, a beruházás tervezésekor még komoly "turbulenciák" jellemezték a magyar energiagazdaságot, és az erőmű fő tulajdonosa, a német RWE-csoport még korántsem volt biztos abban, hogy további fejlesztéseket kíván végrehajtani Magyarországon.

Bernhard Lüschper, a zrt. igazgatóságának elnöke arról beszélt, hogy egy fotovoltaikus erőmű megépítése új fajta gondolkodásmódot feltételez. "Gondolatváltás időszakát éljük, jól látható, hogy van jövője az ilyen irányú fejlesztéseknek" - mondta.

A Mátrai Erőmű Zrt. 74 százalékban a német RWE Power AG., illetve az EnBW csoport tulajdonában van, 26 százalékát pedig a Magyar Villamos Művek Zrt. birtokolja.

A 950 MW beépített teljesítménnyel rendelkező erőmű Magyarország legnagyobb lignittüzelésű erőműve és az energiaszektor második legnagyobb áramtermelő üzeme, amely a teljes magyar éves villamosenergia-felhasználás 15 százalékát állítja elő.

A mintegy 2100 embert alkalmazó társaság nettó árbevétele 101,5 milliárd forint, adózott eredménye pedig 8,9 milliárd forint volt 2014-ben, míg 2013-ban 95,6 milliárd forint nettó árbevételt, és 10,5 milliárd forint nyereséget könyveltek el.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bulemia, 2015.10.14 18:25

@lauda:

Kinéztem.
Mi látok?
Gyönyörű, napsütéses tájat, vörösen izzó fényeket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.10.14 18:24

@acdc:

Önellentmondásos voltál és vagy.
Olvasd el magadat.

Én ugyanazt állítom: nem leszünk függetlenek, de a napenergia hasznosítása reménykeltőbb, mint az atomé.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2015.10.14 17:46

@Bulemia: Nézz ki az ablakon!!!
Milyen biztonságos megújuló forrásból nyernél most villamos energiát???
a szél nem fú, a nap nem süt,maradna részedre a petro lámpa!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

acdc, 2015.10.14 17:20

@Bulemia: Nem leszünk függetlenek soha a büdös életben,
mert energiaszegény országok vagyunk.
Légyszíves írd már le, hogy mi nem igaz az alábbiakból.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.10.14 16:21

@acdc:

Ezt megmondtad apám.

Mert te tudod...

A sok hülye meg Paks2-zik, mert nem értik, hoyg a legjobb, elgolcsóbb és legbiztonságosabb az atom és még függetlenek is leszünk.

A sok hülye...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html