Áttörés az Aldinál és a Lidl-nél: magyar üdítő lepte el a polcokat

Az új, illetve újjáéledt hazai üdítőmárkákkal szemben sokszoros túlerőben vannak a multik italai. Az egyik fiatal brand, azonban áttörést ért el a nagy diszkontláncoknál - számolt be a Forbes.hu
K. Kiss Gergely, 2017. július 16. vasárnap, 14:38

A Tikkadt Szöcske kólát egy lelkes és bevállalós házaspár, Neumann-Bódi Edit és Neumann Martin, illetve cégük, az Italműhely kft. indította országhódító útjára. Egyszerűen elunták, hogy akárhova mennek, mindenhol jó esetben is csak a két nagy világmárka nedűje elérhető, de sokszor azok közül is csak az egyik - értékelnek a portálon.

A kólaitalok esetében fontos, hogy legyen bennük kóladió, de az árral versenyző olcsóbb italokból ezt újabban gyakorta spórolják ki a gyártók. A Tikkadt Szöcskénél Afrikából importálják a kóladiót. Ezt az árban viszont nem lehet érvényesíteni, vállalják, hogy kisebb árréssel beérik.

Az Aldiba most szállítanak először, de ez egy néhány hétre szóló szerződés. A Lidlbe már többször is szállítottak hasonló konstrukcióban, fognak is, ezek a próbaidőszakot jelentik. A hasonló induló üdítőgyártók először általában a kisboltokkal tudnak szerződni, fontos ugrás a bekerülés az országos lefedettségű és nagy forgalmú hard diszkontokba - ezek nem kérnek annyit a kis cégektől, mint a legnagyobb kiskerláncok, sokkal támogatóbb szerződési feltételeik vannak. A jelenlét a diszkontokban nagy mértékben javítja a termék, a brand ismertségét, növeli a presztízsét.

(A kiskereskedelmi éves beszámolókról itt olvashat.)

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

alex4, 2017.07.17 15:37

@gyurta: Én sem az áruféleségekre, hanem a mentalitásra gondoltam!
Ismételten egyetértek - a tíz/száz milliárdok sógorkomaság (és nem érdem) alapon történő osztogatása torzítja a gazdaságot és rosszat tesz neki, ahogy végső soron a ,,zembereknek" is: pl. marad a drága ,,állami" CBA...
Ezért tartom annyira károsnak a versenyellenes, minél több embert a kormánytól függő helyzetbe hozó újkádárizmust építő kormánypolitikát.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gyurta, 2017.07.17 14:00

@alex4:
Nem a magyar árukat rühellem, hanem azt amikor a szemetet csak azért kéne megvennem mert magyar.
Versenyképes gazdaság verseny nélkül soha nem lesz, de sokan hiszik az ellenkezőjét ebben az országban.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

alex4, 2017.07.17 12:31

@gyurta: Egyetértek!
Én büszke vagyok a magyar teljesítményekre - de csak a valódiakra! A ?csak azért mert magyar" mentalitást én is rühellem...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gyurta, 2017.07.17 10:58

Na most akkor mi van? Már megint ez az ótvaros nacionalizmus.
De hat a bolondító beléndek. Két láthatóan bedrogozott srác csinálta a műsort előttem a biztonsági őrrel az Aldiban. Két nyanya mögül, akik velem együtt unták a cirkuszt megkérdezték tőlem? Magyarok? Nem azt, hogy mi történik, mit tettek a srácok, nem. a legfontosabb az volt magyarok vagy nem. Magyarok voltak egyébként, és a nyanyák megnyugodtak, nem "migrántok".
Lesz***m ezt ez elavult ócska, mentalitást. Idd csak hülye fideszes edd csak mert magyar, ha ízetlen vacak akkor is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

alex4, 2017.07.17 10:14

?A hasonló induló üdítőgyártók először általában a kisboltokkal tudnak szerződni..."
Tavaly, amikor hírét vettem, akkor elzarándoikoltam egy zuglói kisboltba és ott vettem egy nemcukros változatot (ahogy a ?nagy" kólából is azt iszom), mondván új termék, magyar termék, kóstoljuk meg! Szóval, vettem két palackkal, de nem igazán ízlett.
Bár, lehet, hogy erre mondják: ízlések és pofonok... Ettől függetlenül, sok sikert nekik!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html