A Magyar Közlönyben megjelent rendelet kitér arra is, hogy aki gépjárművet, más járműkategóriára jogosító engedéllyel vezet, attól 5 büntető pontot von le a hatóság.

A közúti személy- illetve árufuvarozóknál a bírság összege mellett továbbra is tartalmazza a rendelet azt, hogy ki a felelős az elkövetett szabálytalanságért. Ez lehet a szállító, a járművezető, illetve együttes is lehet a felelősségük.

Az engedély nélküli közúti személy, illetve árufuvarozásnál a bírság maradt 600 ezer forint, de nem a járművezető, hanem a szállító felel a szabálytalanságért. Új elem az előírt engedély nélkül, szabálytalanul végzett különjárati személyszállítás, amely 800 ezer forint bírsággal jár és a szállító a felelős érte.

Amennyiben a közúti árutovábbítási engedély, illetve a közúti személyszállítási engedély érvényessége 30 napot meghaladóan, de 90 napot meg nem haladóan lejárt, akkor a szállító a felelős a 300 ezer forintos bírságért. Ez is új elem a jogszabályban,  akár a menetrend szerinti járatok engedély nélkül üzemeltetése, amelyért a szállító a felelős, a bírság pedig 400 ezer forint. Amennyiben van engedély, de azt a járművezető nem tudja bemutatni a vizsgáló tisztviselőnek, mert elvesztette, elfelejtette magánál tartani, vagy éppen sérült, akkor ő a felelőse a 200 ezer forintos bírságnak.

Eddig is bírságolható volt a közösségi engedély hiteles másolata nélkül végzett közúti közlekedési szolgáltatás. Amennyiben nem tudja a járművezető bemutatni az engedélykivonatot, akkor mellette a szállító is felelős a jogsértésért, amelynek a bírság-összege 300 ezerről 500 ezer forintra emelkedett.

Új bírságelem lett az, amikor a járművezető vagy a szállító nem tudja bemutatni az érvényes járművezetői igazolványt vagy az érvényes járművezetői igazolvány hitelesített másolatát. Ilyenkor mindketten felelnek a 100 ezer forintos bírságért. Aki viszont személy- vagy áruszállítást végez érvényes vezetői engedély nélkül, azt a járművezető a jelenlegi 200 ezer forint helyett 600 ezer forintos bírságra számíthat. Eddig nem járt bírság az utaslista hiánya miatt, viszont jövő év január 27-től 10 ezer forint a bírság, amelynek megfizetésért a szállító és járművezető együtt felel.