BUX
37575

Az Audi az év befektetője Magyarországon

Az Audi Hungária Motor Kft. lett "Az év legnagyobb befektetője" az ITD Hungarynél, annak a 2013-ig lezajló 900 millió eurós kapacitásbővítő beruházásnak köszönhetően, amivel közvetlenül mintegy 1800 új munkahelyet teremt, a beszállítókat és szolgáltatókat beleértve pedig a jövőben összesen több mint 15 ezer embernek biztosít munkát.

NAPI, 2010. december 10. péntek, 07:58

Az ITD Hungary által 2005-ben alapított díjakat Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára, valamint Denéné Tóth Marianna, az ITD Hungary vezérigazgatója adta át."Az év legnagyobb kapacitásbővítést végrehajtó vállalata" a General Motors Powertrain-Magyarország lett, amely az idén ősszel jelentette be, hogy 500 millió eurós beruházással a motorgyár kapacitása eléri az évi egymillió darabot, és 800 új munkahely jön létre. "Az év legnagyobb regionális szolgáltató központját létrehozó vállalata" az amerikai Kinetic Concepts Inc. (KCI) orvostechnológiai vállalat lett, amely több száz fős központot fejleszt Budapesten.A "K+F együttműködésért" díjat a Nokia Siemens Networks (NSN) kapta az ELTE-vel és a BME-vel kötött együttműködéséért, míg "Az év befektetőbarát ipari parkja" címet a Jászfényszarui Ipari Park érdemelte ki. Az ünnepségen elhangzott: az ITD Hungarynek, a kormány befektetésösztönzési háttérintézményének köszönhetően 2010 első kilenc hónapjában 28 nemzetközi cég választotta Magyarországot befektetése helyszínéül, összességében 1,9 milliárd euró értékű beruházást vállalva, amelynek révén közvetlenül több mint 6000 új munkahely teremtődik.