BUX
39709

Az MKIK német rendszerű szakképzést akar

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) is támogatja a kormány oktatási illetve szakképzési átalakítási terveit, jóllehet a kamarát elsősorban a szak- és felnőttképzés érinti leginkább - mondta Parragh László, az MKIK elnöke.

Hőnyi Gyula, 2010. augusztus 10. kedd, 11:55

Parragh szerint vissza kell térni a német rendszerű duális szakoktatásra, ugyanis szemmel láthatóan nem működik, ha valaki csak papíron végzi el a szakmáját. (A duális oktatási rendszer lényege, hogy az elméleti oktatás mellett valós munkahelyen történő szakoktatás is folyik.) Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára keddi sajtótájékoztatón elmondta: a kormányzat szeretné visszaállítani a munka becsületét, ami garancia arra, hogy az átalakítandó szakoktatói rendszerben a tanulók jelenleginél nagyobb arányban vegyen részt illetve helyezkedjen el saját szakmájában.