Bajba került a magyar elektronikai gyár - elfogytak az emberek

A Napi.hu értesülése szerint a Flex (korábban Flextronics) Somogy megyei Tabon lévő üzemében az eddig gyártott 16 terméktípusból immár csak 9-et gyárt. Ennek oka, hogy az üzem több partnercége visszamondta megrendeléseit a munkaerőhiány okozta fennakadások miatt. A társaság egyelőre nem válaszolt megkeresésünkre.
K. Kiss Gergely, 2017. október 24. kedd, 07:08

A Flex tabi telephelyén leginkább elektronikus fogyasztási cikkek, háztartási villamos készülékek és egyéb villamos berendezések gyártásával foglalkozik. Lapunk úgy tudja, a tabi egység korábbi 16 nagy vállalati partnere közül 7 - közöttük a Whirlpool - már elállt attól, hogy az üzemet bízza meg feladatokkal, mert nem látják biztosítva a minőségi munkát és a határidőre való feladatvégzést.

A probléma oka a krónikus munkaerőhiány: kevés az elérhető dolgozó, miközben a megrendelési volumenek növekednek A cég túlórákkal és hétvégi munkavégzéssel igyekszik orvosolni a problémát, ez a megoldás azonban elégedetlenségbe ütközik. Például nemrég 75 munkás kollektíven nem ment be dolgozni a kötelezően elrendelt szombati műszakra - így a vállalat büntetni sem tudta őket.

Az ügyben megkerestük a Flex magyarországi képviseletét, ám kérdésinkre nem érkezett tőlük válasz a megadott időre.

Az amerikai gyökerű, szingapúri székhelyű Flex a világ egyik legjelentősebb elektronikai bérgyártója, de műanyagipari gyártási, valamint fémmegmunkálási tevékenységet is végez. Fő profilja, hogy a partnercégekkel szoros együttműködésben készíti el a termékeket és a gyártási folyamat összes állomásánál - így a műszaki, tervezési, gyártási, elosztási, logisztikai tevékenységen át a termékek értékesítés utáni szervizeléséig - egyaránt jelen van. Partnerei közé tartozik számos világszerte ismert technológiai márka.

Nehéz a vevőkkel lépést tartani

A Flex márkát képviselő Flextronics International Kft. Magyarország nyolcadik legnagyobb vállalata. Cégbeszámolójából kiderül, hogy a 2017 március 31-én zárult üzleti évben az adózott eredmény 742,1 ezer eurót (mintegy 230 millió forint) tett ki, amely jelentős visszaesés az előző, azonos időszak 11,72 millió eurós (3,63 milliárd forintos) eredményével szemben.

A 1,91 milliárd eurós (körülbelül 592 milliárd forint) árbevétel viszont komoly - 18 százalékos - növekedést tükröz, amely köszönhető a volumenek növelésének a meglévő és új vevőkkel szemben. Egyebek közt megemlítik, hogy a keresletnövekedés állandósult a háztartási elektronikai termékek piacán és folyamatosan növekszik a megrendelésállomány a telekommunikációs eszközöknél is.

A 2017-es üzleti évben a céget érzékenyen érintette az országos gazdasági probléma, hogy a munkaerő megszerzése és megtartása komoly terheket ró a vállalkozásokra. Az elvándorlás jelentős költségeket eredményez a működésben. A növekvő volumen miatti növekvő létszámigény rendelkezésre állítása jelentős költségeket generált a most zárult üzleti évben. Ennek hatása érezhető az üzleti év eredményében - jegyzik meg a beszámolóban.

Megugrott a bérköltség, ám mindez kevés.

A vállalat - direkt módon- átlagosan 6 968 főt foglalkoztatott, míg tavaly még 6121 fős létszámról számoltak be. (A Flex Magyarországon 6 telephelyen, Tab mellett Budapesten, Gyálon, Pátyon, valamint Sárváron és Zalaegerszegen tart fent üzemet).

A társaság bérköltségekre és személyi jellegű egyéb kifizetésekre 87,756 millió eurót (körülbelül 27,2 milliárd forintot) fordított a 2017-es üzleti évben, amely körülbelül 16,2 százalékos megugrást jelent 2016-hoz képest. (Érdekes a megoszlás is: a direkt dolgozókra mintegy 47,2 milliót, a kölcsönzött munkaerőre 40,5 millió eurót fordítottak '17-ben.)

További 23,7 millió eurót fizettek ki a bérköltségekhez és az egyéb személyi jellegű kifizetésekhez köthető bérjárulékokra, miközben a 2016-os periódusban 20,5 millió eurót tettek ki ezek a kiadások.

A Flextronics International Kft. egyébként 178 főnyi ukrán vendégmunkást is foglalkoztatott szeptember végén - ismertette Bányai Tibor, a HSA Kft. üzletfejlesztési igazgatója a Napi.hu konferenciáján. Ezzel a hazánkban működő multinacionális gyártók közül a Flex foglalkoztatja a legtöbb ukrán dolgozót közvetlenül - tehát nem munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül.

Jöhetnek a robotok

A társaság beszámolójában a tervek között szerepel, hogy a 2018-as üzleti évben a meglévő vevők igényeit folyamatosan követve törekszik hatékonnyá tenni a munkaerő-gazdálkodást.

"Partnereinkkel történt egyeztetések során törekszünk a munkaerőiigényes gyártási tevékenység cégcsoporton belüli áthelyezésére, figyelemmel lévén a társaság jövőbeni eredményességére.  Mindemellett nagy hangsúlyt kívánunk fektetni a 2018-as évtől a gyártási automatizálás fejlesztésére, mely szintén hosszútávon segíti a jelenlegi munkaerővel kapcsolatos negatív hatások enyhítését, megszüntetését" - írják a jelentésben.

A képen egy dolgozó a Lenovo-Flex gyárban Sárváron 2016. november 11-én (MTI Fotó: Varga György)

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Kotkodus, 2017.10.25 09:58

@Fricibacsi2: kedves figyesbá! gazdaságot úgy illik elemezni, hogy egy adott időszak minden körülményével számolsz. nyilván nem vagy azzal tisztában, hogy milyen a gazdaság tudományos elemzésének a módszertana, ezért természetesen nem haragszom rád!
te az eredményedhez keresel gazdasági mutatókat. azokat az eredményeket, amelyek nem a te elméletednek kedveznek nem veszel figyelembe.

ezzel ugyan a saját lelkiismeretedet nyugtathatod frigyes bácsi, de az unokáid akkor is nyugat-európában fognak élni...

megkérdezhetem tőled frigyes bácsi, hogy beszélsz-e idegennyelveket? melyeket?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Kotkodus, 2017.10.25 09:52

@Fricibacsi2: http://gvi.hu/grafikon/30/a_gdp_alakulasa_a_visegradi_orszagokban_2000_es_2017_kozott
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

henker, 2017.10.25 09:34

Hehe, Orbanisztánban már most tényleg csak a birka kádári nyuggerek maradtak meg, minden épkézláb emberelhúzott a nagy orbáni sikerek elől.

Fideszkomcsik, beszoptátok a vezért, elfogytak a tőke tartalékok (illetve ott vannak Obán és a strómajai zsebében), elfogyott a munkaképes korú generáció, csak ti, a ostoba fi9deszes birkák maradtatok meg ennek az országnak. Szenvedjetek csak ti idióták, annyira jó nézni! Jövőre 3/3-otok lesz, csak aztán pislogni fogtok, hogy ez ellenség már sehol, ti meg még mindig a vályúból esztek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2017.10.24 17:57

@Fricibacsi2: "Jah elmegy aztán jön vissza mert kiderül, hogy kint bazi drága az albi meg a rezsi meg a szolgáltatások. Mire kifizeti nem marad semmi.

Én még egyről sem hallottam, hogy tudott volna házat meg lakást venni."

Nahát, hogy te milyen jól ismered a kinti körülményeket, falujából életében ki nem mozdult, tanulatlan nyuggerként!

De mondd csak, akkor ki küldi haza azt az évente kb. 4 és fél milliárd dollárnyi pénzt külföldről? Mert a magadfajta itthon hőzöngő, tudatlan és tanulatlan nyuggerek biztos nem...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

troll, 2017.10.24 17:43

@Fricibacsi2: aki londonban mosogat, az valószínűleg itthon sem vezérigazgató lenne, és itt sem vinné szarra sem a 300 eurós mosogatói béréből.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html