BUX
39279

Bankok "kezében" az MNB devizaárfolyamai

Ahogy azt előre jeleztük (Napi, 2010. augusztus 2.), az MKB Bank bejelentette, hogy a svájcifrank-hiteleket rendben fizető ügyfeleknek átmenetileg az év végéig (illetve addig, amíg a frank jegyzése öt munkanapon keresztül nem lesz olcsóbb, mint 175 forint) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalos deviza-középárfolyamán teszi lehetővé az aktuális havi törlesztést.

Nagy László Nándor, 2010. augusztus 5. csütörtök, 04:30

A lehetőség nem vonatkozik a késedelmes törlesztésekre, az elő- és végtörlesztésre - ebben az esetben ugyanis a bank a szerződésben meghatározott banki devizaeladási árfolyamot alkalmazza.Látszólag tehát az MKB Bank alkalmazkodik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) javaslatához, ám annyiban eltér a Szász Károly által javasolt megoldástól, hogy nem a tárgynapot megelőző MNB-árfolyamot alkalmazza, amely - miként korábbi cikkünkben rámutattunk - a jelenlegi volatilis forintpiaci helyzetben akár 2-3 százalékos eltérést is okozhat.A PSZÁF-elnök preferált javaslata szakértők szerint amiatt sem biztos, hogy célravezető, mert például az euróhitelek esetében a jegybanki középárfolyamot is a kereskedelmi bankok árazása alapján alakítja ki a nemzeti bank.További részletek a Napi Gazdaság csütörtöki számában