Tegnap kellett kellet volna aláírni az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zr-nek az elektronikus útdjíj nyertesével, a Getronics Kft-vel a kivitelezői szerződést, de ez nem történt meg. A Népszabadság információi szerint azért, mert a győztes időt kért. Az új helyzet akár új "győztest" is hozhat, vagyis a második legjobb árat ajánló T-Systems lehet a befutó. (A Getronics ajánlata 34,9 milliárd forintról szólt, a T-System pedig 53,5 milliárdért). Az is elképzelhető,hogy csúszik a beruházás, vagyis nem lesz kész 2013. július 1-re.

Az ÁAK már december 27-én alá akarta írni a győztessel a szerződést, de a T-Systems közben egy vitarendezési eljárást kezdeményezett, be akart tekinteni a Getronics ajánlatának bizonyos részleteibe, az ÁAK emiatt tolta el egy héttel a szerződés aláírását, ami most továbbcsúszhat. Az ÁAK ezúttal még nem reagált.

Az új helyzetben a T-Systems Magyarország közleményben a következőket közölte: a cég álláspontja szerint kérdéses lehet a Getronics Magyarország Kft. által adott ajánlati ár mellett, a megrendelő által elvárt határidőre és műszaki tartalommal az elektronikus útdíj rendszer kiépítését megvalósítani. Ezért a T-Systems Magyarország Zrt. az eredményhirdetést követően iratbetekintést kezdeményezett annak érdekében, hogy meggyőződjön a nyertes ajánlat kiírásnak megfelelő, elégséges műszaki tartalmáról. Az iratbetekintés során a cég munkatársai azonban nem nyertek betekintést a nyertes ajánlat azon részébe, amelyet a Getronics Magyarország és az ÁAK üzleti titokként kezelt és amely elsősorban az e-útdíj rendszer műszaki tartalmára vonatkozik. A T-Systems Magyarország Zrt. ezért előzetes vitarendezési kérelmet nyújtott be az ÁAK-hoz, amelyet azonban az ajánlatkérő elutasított.

A T-Systems Magyarország Zrt. fenti véleményét továbbra is fenntartja, de az eljárás jelenlegi szakaszában nem fordul a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, mivel az jelentős mértékben lassítaná az elektronikus útdíj rendszer 2013. július 1.-i határidőre való megvalósulását, amelynek betartására a kormány kiemelt prioritásként tekint, mert a rendszer működésével jelentős mértékben járul majd hozzá a 2013-as és a következő évek központi költségvetésének bevételi oldalához.

A T-Systems Magyarország Zrt. reményét fejezi ki, hogy az esetlegesen megkötendő szerződés tartalma szerint, a hatályos közbeszerzési törvény szabta kereteken belül bonyolódik majd le az e-útdíj teljes magyarországi kiépítése. Eszerint a szerződéskötéssel megbízott megrendelő a megvalósítási folyamat során elvárja, hogy a nyertes ajánlatban rögzített technológiai követelmények és műszaki tartalom maradéktalanul megvalósuljon, az ajánlatban nevesített technológiai partner közreműködésével. Ez magában foglalja azt is, hogy a kivitelezés során esetlegesen felmerülő akadályok esetén a nyertes ajánlattevő az elfogadott ajánlata szerint valósítsa meg az utóbbi évek legnagyobb állami informatikai beruházását mind az ár, mind a megvalósítás határideje tekintetében.

Több, mint 1800 magyar munkavállalót foglalkoztató T-Systems Magyarország - közlése szerint - rendelkezik az e-útdíj kiépítéséhez szükséges kompetenciákkal, az alkalmazható technológiával és az ajánlatkérő által megkövetelt referenciákkal is, így az általa ajánlott technológiai megoldás szállítását továbbra is vállalni tudja, amennyiben a körülmények szükségessé tennék azt. Mint ismeretes, a T-Systems International szállította és alkalmazta Németországban azt a GNSS technológián alapuló útdíjfizetési rendszert, a Toll Collect-et, amelynek eredményessége az eddigi tapasztalatok alapján is meghaladja a megrendelő által elvárt 99 százalékos szintet.