Tavaly 215 millió darab csekket fizettek be az ügyfelek, 2190 milliárd forint értékben. Míg a korábbi időszakban éves szinten 4-5 százalékkal csökkent a csekkvolumen, addig 2015-ben, az új fejlesztéseknek köszönhetően, 2 százalékra csökkent ez a tendencia - közölte a Magyar Posta Zrt.

Csekk QR-kód

A csekk megújítása és az elektronikus fizetési csatornák terjesztése érdekében 2015 elején a posta kötelezővé tette a csekk QR-kód feltüntetését. A csekk QR-kód beolvasásával a Magyar Posta Mobil Applikációján keresztül 2015-ben 370 ezer csekket fizettek be az ügyfelek 3,5 milliárd forint értékben. A csekk QR-kódos befizetések többsége munkaidőn kívül és munkaszüneti napokon történt.

A Magyar Posta 2016-ban további fejlesztéseket hajt végre a csekkes befizetéshez kapcsolódóan, melyekről várhatóan 2016 első negyedévében kommunikál.

Csekkbefizető automata

Tavaly februárban 20 darab csekkbefizető automatát helyezett üzembe a posta, amelyen már biztosította a bankkártyás befizetés lehetőségét is. Az automaták is népszerűek, tavaly összesen 280 ezer csekket fizettek be csekkbefizető automatán keresztül az ügyfelek, több mint 3 milliárd forint értékben.

Bankkártyás csekkbefizetés

A Magyar Posta 2015 nyarán lecserélte 5 ezer pos-terminálját (ez csaknem a teljes postai hálózatot jelenti), ezzel párhuzamosan megteremtette a bankkártyás csekkbefizetés lehetőségét. Így a korábbi, költséges készpénzfelvételi tranzakció helyett a csekkeket már kártyás vásárlási tranzakcióként fizethetik be az ügyfelek. Az ügyfelek élnek a felkínált lehetőséggel, ugyanis egyre többen egyenlítik ki így számláikat a postákon, 2015 év végéig 10,3 millió darab csekket fizettek be így az ügyfelek, 97 milliárd forint értékben.

Csekkoló

Elindult 2015 év végén a Csekkoló alkalmazás, amely a Posta Hűségkártya használata mellett postán, a Magyar Posta csekkbefizető automatáin vagy az iCsekk applikáción keresztül, a regisztrált ügyfelek által befizetett csekkek adatait tartalmazza. Az automatikusan feldolgozott és kategorizált befizetések mellett lehetőség van arra is, hogy az egyéb kiadásokat és bevételeket rögzítse a felhasználó és az egyes pénzügyi tételeket tetszőlegesen csoportosítsa, elemezze. A rendszer lehetővé teszi, hogy a Díjnet szolgáltatást is igénybe vevő ügyfelek összekapcsolják fiókjukat a postai alkalmazással, ezáltal minden befizetés egy helyen lesz látható.