Bejött az MNB nagy dobása

Bár még csak néhány százan jutottak hozzá a fogyasztóbarát lakáshitelhez az MTI által megkérdezett bankoknál és egyetlen pénzintézet sem számolt be arról, hogy a folyósított összeg meghaladta volna a tíz milliárd forintot, az érdeklődés nő a termék iránt.
Domokos László, 2017. november 28. kedd, 08:17

A kereskedelmi bankok azt követően kínálhatják fogyasztóbarát lakáshiteleiket az ügyfeleiknek, hogy megszerezték hozzá a minősítést a Magyar Nemzeti Banktól (MNB), amely júniustól nyitotta meg a pályázat lehetőségét a hiteltermékek minősítésére.

Az Erste Bank az MNB által megjelölt kamatperiódusokra (3, 5 és 10 évre) kínálja a fogyasztóbarát lakáshitelt vásárlásra, építésre, illetve hitelkiváltásra is, július 24-től. A pénzintézet október végéig a hitelből több mint 19 milliárd forintot fogadott be és több mint 7 milliárd forintot folyósított.

A K&H Bank termékei között szeptember eleje óta elérhetőek a fogyasztóbarát hitelek. Eddig csaknem kétszázat folyósítottak, megközelítőleg két milliárd forint értékben. Fokozatosan emelkedik a fogyasztóbarát lakáshitelt igénylő ügyfelek aránya, október végén már 25 százaléknál tartott.

A Takarékbankot, az FHB Kereskedelmi Bankot és az FHB Jelzálogbankot, valamint takarékszövetkezeteket magában foglaló Takarék Csoport november közepéig 313 minősített fogyasztóbarát hitelkérelmet fogadott be és 72 esetben már folyósították a teljes hitelösszeget vagy annak egy részét, összesen csaknem 795 millió forint értékben. Ezen felül 241 kérelmet befogadtak, de még nem folyósították a kért összeget, amelyek együttes értéke csaknem 3 milliárd forint. A csoportnál továbbá 69 darab kérelmet átvettek, de még nem fogadtak be a hónap közepéig.

Az UniCredit szeptember 20. óta kínálja 3 és 5 éves kamatperiódusú, illetve a 10 és 15 éves teljes futamidő alatt fix kamatozású fogyasztóbarát lakáshiteleit. Az azóta eltelt időszakban közel 60 kérelmet fogadtak be, és tíz szerződést kötöttek összesen csaknem száz millió forint hitelösszegre.

A Raiffeisen Bank is kínálja már az MNB által minősített lakáshitelét, a pénzintézet tájékoztatása szerint kampányt indítanak és "vezető termékként" ajánlják a lehetőséget. Több tucat igénylést fogadtak be az elmúlt két hónapban, s folyamatosan nő a fogyasztóbarát lakáshitelek aránya a terméklistán belül.

A CIB Banknál szeptember 20-tól lehet igényelni a fogyasztóbarát lakáshiteleket az igénylő választásától függően 5 és 10 éves kamatperiódus mellett. A bank extraszolgáltatást is kínál a fogyasztóbarát kölcsönöket kereső ügyfeleknek: a szakértőik telefonon megmondják, milyen összegű minősített lakáshitelre számíthat az érdeklődő.

Az OTP Bank augusztus 21-én az ügyfelei szempontjából "a legbiztonságosabb és legtervezhetőbb" tíz éves kamatperiódusú minősített fogyasztóbarát termék bevezetése mellett döntött, amely tíz éven keresztül biztosít kiszámítható törlesztést a háztartások számára. Ugyanakkor az eltelt időszak tapasztalatai alapján az 5 éves kamatperiódusú és a 20 éves futamidő végéig fix kamatozású minősített fogyasztóbarát lakáshitel is hamarosan elérhetővé válik a bank termékpalettáján.

A Budapest Bank október 18. óta kínál fogyasztóbarát lakáshitelt ügyfeleinek, amely iránt "nagy az érdeklődés".

A legutóbbi hírek szerint már 52 kereskedelmi bank és takarékszövetkezet kínál minősített fogyasztóbarát lakáshitelt.

A fogyasztóbarát lakáshitelek kamatfelára nem haladhatja meg a 350 bázispontot, a folyósításig felmerülő díjakat és költségeket maximálják, törlesztésük annuitásos, azaz havi egyenlő törlesztésű részleteket állapíthat meg a pénzintézet, a minősített lakáscélú, forint alapú lakáshiteleket 3, 5 vagy 10 éves kamatperiódussal lehet nyújtani, és a maximum 30 éves futamidő végéig fix kamatot kell alkalmazni.

Az MNB szerint a konstrukciónak köszönhetően a jövőben csökkennek a lakáshitelek kamatai, kisebb lesz a hiteldíj, ennek hatására nő a bankok közötti verseny is - írta az MTI.

Címlapkép forrása: StockSnap.io.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Fricibacsi2, 2017.11.28 10:33

"Bejött az MNB nagy dobása"

Mondtam én, Matolcsy egy zseni
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html