Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tavaly elfogytak a fizikai munkavállalók Magyarországon - legalábbis a legnagyobb cégek mind arra panaszkodtak, hogy az ausztriai és balatoni álláslehetőségek, valamint a nagymértékű elvándorlás felemésztette a munkaerőpiacot. A helyzetre a három nagy magyar gyorsétteremlánc is panaszkodott: a KFC és a Pizza Hut franchise-jogait bíró Amrest Vendéglátó Kft., a Burger King hazai anyacége, a Fusion Befektetési Zrt. és a McDonald's Magyarország Kft. is.

Utóbbi cég Budapesten és Nyugat- Magyarországon ingyenes lakhatással toboroz munkavállalókat: A költözést vállaló embereinek viszont lakhatást ígérve. A McDonald's Magyarország - a cég 2016-ban a beszámolója mellé leadott kiegészítő melléklete szerint - állományi létszáma az előző évi 1278 főről 1261-re csökkent. A McDonald's teljes bérköltsége viszont nőtt: míg 2015-ben 3,33 milliárd forintot fizettek több embernek, addig ez a múlt évben 3,72 milliárd forintra emelkedett.

A cég nettó árbevétele közel 600 millió forinttal, mintegy 2,3 százalékkal nőtt. Az adózott eredmény viszont két és félszeresére nőtt, 692,1 millióról 1,7 milliárdra. Osztalékot nem fizettek a McDonald's-nál. A beszámolási időszak végén a hálózatban 89 étterem működött, 48 franchise rendszerben és 41 vállalati üzemeltetésben. Az idén a cég partnerei körében az okozott kisebb pánikot, hogy a McDonald's Corporation márciusban arról döntött, hogy 4 milliárd forintot kivon a hazai vállalat tőketartalékából, emiatt a törzstőke is csökkent. A lánc azonban mindenkit megnyugtatott, elkötelezett a magyar piac iránt.

A hazai gyorsétteremláncok néhány cégadata (millió forintban)
CégÁrbevétel (2015)Árbevétel (2016)Üzemi eredmény (2015)Üzemi eredmény (2016)Adózott eredmény (2015)Adózott eredmény (2016)
McDonald's Magyarország Kft.23180,623718,3939,51822,3692,11712,9
AmRest Kft.10380,113368,5598,1602,2541,21236,4
Fusion Befektetési Zrt.
(Burger King)
9028,210421,9616,6489,4547,9445,2
Forrás: Igazságügyi Minisztérium Céginformációs Szolgálat

Felfutott a KFC

Jó éve volt a Kentucky Fried Chicken (KFC) és a Pizza Hut hazai láncait fenntartó AmRest Kft-nek is. A fogyasztókat úgy látszik, különösebben nem zavarta, hogy a Nébih íztesztje alapján a gyorséttermeikben kapható a legkevésbé finom sült krumpli. A cég nettó árbevétele közel 30 százalékkal nőtt, és tavaly elérte a 13,4 milliárd forintot. Hasonlóan a konkurens McDonald'shoz 228 százalékkal tudta növelni adózott eredményét, amely az előző évi 541,2 millióról 1,2 milliárdra nőtt.

Az Amrest viszont jobban tudott toborozni: 651 helyett már 802 alkalmazottja van. Részben emiatt, részben a béremelések miatt az éves bérköltség több mint 700 millió forinttal nőtt az előző évhez képest, már elérte 2,83 milliárd forintot. A fizetések mellett 177 millió forint értékben adtak béren kívüli juttatást a dolgozóknak, ebből mintegy 70 millió forintot tett ki a cafeteria.

Tavaly év végén 5 Pizza Hut, és 45 darab KFC éttermet üzemeltet az AmRest franchise-szerződésekkel. A vállalat főként Budapest területén működteti éttermeit - a mostanra hét darabosra nőtt Pizza Hut-hálózat például csak Budapesten van jelen. De KFC ezen kívül található többek között Debrecenben, Szegeden, Pécsen, Székesfehérváron valamint Siófokon is.

A kis vesztes: Burger King

A három nagy gyorsétterem-lánc közül a Burger King tulajdonosa, a Fusion Befektetési Zrt. tudhatja maga mögött a legrosszabb évet. Az országban 35 éttermet és 2 kávézót üzemeltető cég nettó árbevétele ugyan 1 milliárd forinttal 10 milliárdra nőtt, de adózott eredménye a 2015-ös alig több mint 80 százalékára esett vissza: 547,9 millió helyett csak 445,2 millió forint volt a profit, osztalékot sem vettek fel.

A cég teljesítményére viszont magyarázatot adhat, hogy a vállalkozásból kiszervezték az ingatlanhasznosítással foglalkozó Fusion Real Estate Kft.-t még 2015 végén. Vagyis a tavalyi volt az első év, hogy a két cég különvált.

Tavaly új éttermet is nyitott a Burger King, ez pedig azzal járt, hogy nőtt a dolgozói létszáma. Az előző évi 182 főről 207-re emelkedett a statisztikai személyi állomány. A cég éves bérköltsége pedig 758,5 millió forintot tett ki. Ez mintegy 130 millió forinttal haladja meg az előző évit.

(Fotó: Pixabay.com)