A társaság székháza előtt tartott tüntetésen Mucsi Zoltán, a szövetség elnöke megszégyenítőnek nevezte az 1,7 százalékos béremelést. Megjegyezte, hogy követelésük fedezete a kormány által a munkáltató számára a szociális hozzájárulási járulék 5 százalékos csökkentéséből adódó mintegy egymilliárd forint, amiből a cégvezetés "egyetlen fillért" sem akar a munkavállalóknak adni, sőt érdemben tárgyalni sem akar - írja az MTI.

"A kormány a munkáltatók költségeinek csökkentésével nem a tőketulajdonosok zsebét akarja tovább tömni, hanem a béremelkedéseket kívánja elősegíteni" - fogalmazott.

Az elnök azt mondta, hogy a Putyin-látogatás után a minőségi acélgyártás kerülhet előtérbe a Dunaferrnél, de szerinte a váltáshoz minőségi szakembergárda kell, ahhoz pedig megfelelő bérek kellenek.

Dunaferr: másra kell pénz

"Évek óta most először tapasztalunk fellendülést az acélipar piacán. Ez még nem ok a hurráoptimizmusra, de esélyt jelent, hogy stabilizáljuk a vállalat középtávú működését és megteremtsük az alapokat a hosszabb távú, versenyképes működéshez. Újra van kereslet a jó minőségű termékekre, ezért 2017 első felének legfontosabb célja, hogy kihasználjuk a régóta várt fellendülést és minél többet termeljünk. Végre nem a túlélésért folytatott harcban kell küzdenünk, hanem lélegzethez jutva kihasználhatjuk az elmúlt időszak fejlesztéseit. Ahhoz, hogy tartsuk a lépést, minden erőforrásunkkal a termelés felpörgetésére kell koncentrálnunk és az első negyedévben minél több alapanyagot kell vásárolnunk." - mondta el Dr. Sevcsik Mónika reorganizációs, management support és HR-igazgató.  Az elmúlt években a vállalat komoly áldozatokat hozott és a kormányzati támogatás is kellett a túléléshez. Ennek eredményeként sikerült tavaly is, idén is kigazdálkodni az éves béremeléseket, amelyeket a szakszervezetek által üdvözölt, 3 évvel ezelőtti bérmegállapodás garantált a dolgozóknak - olvasható a cég közleményében..